Jelen sorozatunk arról szól, hol áll most a magyar korfball, és merrefelé érdemes indulnunk ahhoz, hogy előre lépjünk.

Szakemberek képzése

Ne kerteljünk: jelen pillanatban a szakembereink többsége nem szakember. Úgy értem, nincs megfelelő képzettsége, végzettsége ahhoz, amit csinál. Szerény véleményem szerint van pár Mekk mesterünk is, akik a legnagyobb jóindulattal a legnagyobb blődségeket művelik, de nem tűnik fel nekik (pl. blogot írnak a korfballról :) - a szerk. megjegyzése).

Ez önmagában nem baj. A friss sportok gyakran indulnak el úgy, hogy még nincs kész szakembergárdájuk, azt a sport terjesztésével párhuzamosan építik fel, azaz, egy kedvenc kollégám szavai szerint, menet közben patkolják a lovat. És a módszer működik: így lehet lassanként bejutni az olyan, stratégiai helyekre, mint a TF, így érheti el az adott sport, hogy legyen edzőképzése, és így lehet apránként emelni a szakemberekkel szembeni követelményeket.

A magyar korfball lova (szerzőnk ma erős a metafórákban... - a szerk. megjegyzése) per pillanat egyrészt kissé a saját feje után megy, másrészt egyelőre nem látom, ki fog majd bele, és milyen eszközökkel, a patkolásába. Attól tartok, ez is egy olyan szövetségi feladat lesz, amely nem okoz majd egyöntetű népszerűség-növekedést a jelenlegi tagság körében, de elengedhetetlen a továbblépéshez.

Nincs mese: képeznünk kell a szakembereinket. Vagy, ha nem is kell, de érdemes. Edzőket, játékvezetőket, a szövetségben dolgozókat, a meccseken technikai segítséget nyújtó embereket. Jelen pillanatban óriási a lemaradásunk a világ korfball-elitjétől, de egyébként egyes hazai sportoktól is, ami az edzésmódszereket, az edzőink felkészültségét, a technikai és taktikai repertoárt, a mérkőzések elemzésére rendelkezésre álló szoftvereket illeti. Alig vannak korrekt képzési anyagaink magyar nyelven, és esetleges, hogy mikor vannak továbbképzések.

A játékvezetőink a legritkábban nézik vissza a teljesítményüket videón (pedig lehet, hogy szeretnék, legalábbis azok, akik fejlődnének), és a legritkábban kapnak értő, szakszerű visszajelzést a teljesítményükről, független játékvezető-ellenőröktől. Mert ilyenünk sincs nagyon. Pedig lenne, aki alkalmas volna a feladatra. Csak először őt, őket is fel kellene készíteni a feladatra, hogy miről, milyen szempontok szerint (szakma) és hogyan (pedagógia) adjon/adjanak visszajelzést.

A zsüritagjaink nemzetközileg is nagy megbecsülésnek örvendenek, de a továbbképzésük (és az utánpótlás-nevelés) idehaza nem megoldott. Érdemes volna erre is figyelnünk: a nemzetközi korfballban hiány van értelmes, fiatal zsüritagokból. Magyarország lehetne az az ország, ahol az ilyenek teremnek. Nem kell mondanom, mit jelentene mindez sportdiplomáciában, és egy csomó fiatalunk utazhatna a kontinentális és világversenyekre, tapasztalatot szerezni, kapcsolatot építeni. Nem mellesleg, az NB1-es és NB1/B-s meccseken meg lenne oldva a zsürizés kérdése, tehát a klubok által kötelezően delegálandó embereket lehetne másra használni.

A Szövetséget működtetők sem kapnak segítséget ahhoz, hogyan végezzék jobban a munkájukat. Egyáltalán, visszajelzést sem túl gyakran arról, jó-e, elfogadható-e, amit csinálnak. Éppen ezért a Szövetségben érdemes volna bevezetnünk a teljesítmények mérését, értékelését, a jó teljesítmények honorálását és a rossz teljesítmény szankcionálását. Igen, ez azzal járna, hogy pár embertől búcsút veszünk, de legalább biztosak lehetnénk arról, hogy aki marad, az színvonalas munkát végez.

Ez segítene abban is, hogy a Szövetség olyan hellyé váljék, ahová jó tartozni, ahová a fiatalok be szeretnének kerülni. Egyrészt azért, mert azt látják, hogy ott jófej emberek dolgoznak, szemmel látható eredményekkel, másrészt mert azt gondolhatják, hogy a Szövetségben végzett önkéntes munka jól mutathat a CV-jükben, amikor állást keresnek. Ehhez persze kell az is, hogy a tapasztalt vezetők képesek legyenek mentorként átadni a tudásukat a lelkes fiataloknak. Amihez nekik (mármint a vezetőknek) is tanulniuk kell: menedzsment ismereteket, kommunikációt, vezetői készségeket.

Tudom, a jelenlegi helyzetben, amikor máról holnapra élünk, nem biztos, hogy ezek a területek kapják a legnagyobb hangsúlyt. Viszont attól tartok, hogy ha ezek a területek nem kapnak elég hangsúlyt, akkor a jövőben is csak máról holnapra fogunk élni. Az pedig ritkán segít hozzá a fejlődéshez.

(folyt. köv.)