Írta: NagyBandor 2011. dec. 13. 13:11
Itt a lehetőség, hogy videokamerát nyerj, korfballmeccsekről szóló tudósítások készítésével.
Tudósítókat keresünk, akik beszámolnak az NB1 és az NB1/B mérkőzéseiről, valamint az utánpótlás bajnokságok mérkőzéseiről a Korfball Bennfentes blog hasábjain. Mert szeretnénk, hogy minél több eleven, átélhető riportot olvashasson a korfballra kíváncsi közönség.
Ráadásul a jó tudósításokat készítő, szorgos riportereket exkluzív ajándékokkal jutalmazzuk. Akár egy saját videokamerával is.
Persze elvárásaink is vannak. Ahhoz, hogy egy tudósítást feltegyünk a blogra, az alábbi kritériumoknak kell megfelelnie:
m Minimum 3.000 karakter terjedelem.
m Tartalmazza a kezdő felállásokat és a cseréket.
m Tartalmazza a gólszerzők nevét.
m Tartalmazza 10 percenkénti (U13 és az alatti korosztályokban rendezett meccsek esetében 4 percenkénti) bontásban az eredmény alakulását.
m Tartalmazza a két csapat kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékosainak nevét, és a kiemelés indoklását.
m Tartalmazza a szerző meglátásait a mérkőzéssel kapcsolatban (taktikai, technikai észrevételek, ilyesmik).
m Tartalmazza a mérkőzéssel kapcsolatos érdekes, tanulságos történéseket, pillanatokat, sztorikat.
(itt láthatsz egy példát, hogy kb. mire gondolunk - persze írhatsz ennél sokkal jobbat is...)
Egy, a fenti feltételeknek mindenben megfelelő tudósításért, amennyiben az a mérkőzés napját követő napon déli 12 óráig felkerül a blogra, 1 pontot írunk jóvá a szerző pontszámláján.
Ha a szerző használható, egyedi fényképet vagy videót is csatol a tudósításhoz, plusz 1 pontot írunk jóvá a pontszámláján.
Egy mérkőzésről legfeljebb két tudósítást tudunk elfogadni. A tudósítás jogát az(ok) nyeri(k) el, aki(k) leghamarabb lecsap(nak) egy mérkőzésre, a bandor (ésakukkac) mkba.hu email címen. A meccsek kiosztása ’first come, first served’ rendszerben történik. A két tudósítást csak akkor fogadjuk el, ha azok egyértelműen különböznek egymástól.
Egy szerző egy mérkőzésért legfeljebb 2 pontot szerezhet.
A szorgos szerzők az alábbi ajándékokkal lesznek garantáltan gazdagabbak:
m 20 pont elérésekor: Korfball Bennfentes baseball sapka.
m 40 pont elérésekor: Korfball Bennfentes póló.
m 80 pont elérésekor: Korfball Bennfentes űberexkluzív póló (pl. van gallérja is, hoppá!).
m 160 pont elérésekor: MKBA korfball labda (igény esetén felpumpálva).
m 480 pont elérésekor: videokamera (de ebből csak 1 db van, tehát nem jut mindenkinek!).
Most vasárnap akár 16 pontig is eljuthatsz. Az már egy harmincad videokamera. Akkor, írsz?
Még nincsenek kommentek.

Szólj hozzá te is
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.