Jelen sorozatunkban a most véget ért 9. korfball világbajnokság csapatait vesszük sorra, helyezéseik szerint, hátulról előre haladva, egy bennfentes szemével.

100% hatékonyság

Szeretem az angol csapat játékát. Nem feltétlenül nézőként. Sőt, úgy nem. Edzőként. Jó látni, hogy a csapatban mindenki tudja a dolgát, és képes azt magas színvonalon elvégezni, függetlenül a körülményektől. Fegyelmezettek, hatékonyak, alázatosak. Ritka az ilyen csapat.

Nem számít, ki az ellenfél, mennyi az állás, mennyire szoros a meccs, az angol játékosok teszik a dolgukat. Ha kell, besegítenek egymásnak, ha kell, csereként bejönnek 10 percre, és odateszik magukat arra a 10 percre. És általában megnyerik a meccseiket, kivéve, ha az ellenfél tud valami pluszt.

Mert mondjuk nagy varázslatot az angoloktól nem látsz. Jól működő gépezet, pár egyéniséggel. Amy Turner (aki bekerült a VB all-star csapatába is – kb. ez volt az első alkalom, hogy mosolyogni láttuk), Natasha Dawson, Ben King, Joseph Bedford, a csereként nagyokat alakító, egyre nagyobb (pedig eddig sem volt kicsi...) David Brooks. És persze a szövetségi kapitány, a minden hájjal megkent, rutinos Dave Buckland, aki már a pályán is híres volt arról, hogy használja a (tarkopasz) fejét. Mindenféle, hogy mondjam, csínyre is, ha kell. De feltétlenül a csapata érdekében. Most is ezt tette.

Az angolok legnagyobb meccse a Portugália elleni helyosztó volt, ahol 10 perc után 7:1 állt az eredményjelző táblán – és nem Anglia vezetett. Ez azonban nem zavarta meg őket, Dave időt kért, és rendbe rakta a csapatot. Vissza is jöttek 10:7-re. Félidőre azonban megint elléptek a portugálok, 17:11 volt az állás. Nem tudom, mit mondhatott Dave az öltözőben, de a szünet utáni 10 perc az övék lett: a 41. percben már csak egy gól volt a hátrányuk. És innét nem volt megállás, felőrölték a portugálokat, akik nem is bírták a nyomást. A vége 23:24, nyert Anglia aranygóllal.

Jellemző, hogy a portugálok az aranygól periódusban 6 ziccert hagytak ki. Nem jellemző, hogy Brooks pedig egy büntetőt. Utána viszont jött Neala Brennan, és kezdődhetett az ünneplés. Dave-et dícséri még, hogy ezen a létfontosságú meccsen (is) jól, bátran cserélt (szegény Carly Holness-t elég hamar lehozta, és igaza volt – a cseréje nyerte meg végül a meccset Angliának), és hihetetlen érzékkel kért időt (szemben portugál kollégájával).

Ilyen módon az okos kapitány és a megbízható játékosok révén Anglia kihozta magából azt, amit lehetett: ötödik helyet szerzett. Előkelőbb helyezést nem érdemelt volna, mert nem mutatott semmi olyan extrát, amit az első 4 csapattól láttunk, de nyerte a nyerhető meccseket (két alkalommal is 1 góllal, ami a csapat mentális felkészültségét jelzi), és megszorongatta az előtte állókat (a második félidőben Tajvant is verték 15:11-re, persze az akkor már inkább a veszett fejsze nyele volt, a 14:5-ös első 30 perc után).

Van mit tanulnunk tőlük, alázatban, csapatépítésben, fegyelmezettségben. Ezért volt, hogy -bár nem látványos korfball, amit játszanak- jó volt nézni a játékukat.