Jelen sorozatunkban a most véget ért 9. korfball világbajnokság csapatait vesszük sorra, helyezéseik szerint, hátulról előre haladva, egy bennfentes szemével.

Teljes összeomlás

A 16., utolsó helyen végzett dél-afrikai csapat a VB egyik nagy csalódása volt. Mintha 8 év alatt elfelejtettek volna korfballozni. 2003-ban ugyanis, közepes, de értékelhető játékkal lettek 11-ek. 2007-ben, kicsit gyengébb, de még mindig korfballnak nevezhető játékkal a 15. helyen végeztek. Idén korfballra nyomokban emlékeztető játékkal tökutolsók lettek. Pedig a keret egy jelentős része ugyanaz maradt.

A játékosok az alapkészségek terén is komoly hiányosságokkal küzdenek: a passzbiztonság megdöbbentően alacsony, a futásvonalak (running lines) rosszak, kiszámíthatóak és lassúak, a dobásbiztonság gyatra. A csapat nem atletikus, és taktikailag is elmaradott, egysíkú korfballt játszik. Mi lehet mindennek az oka?

1. a szövetségi kapitány

A csapat szövetségi kapitánya láthatóan nem képes kontrollálni a játékosokat, nem tud fegyelmet tartani. A játékosok a meccs előtti estéken rendszeresen a bárban múlatták az időt, mérkőzés előtt dohányoztak – élsportolókhoz méltatlanul viselkedtek. Nem érezték át a világbajnokságon való szereplés súlyát, felelősségét.
Ráadásul a szövetségi kapitány szakmailag is leszerepelt. Az utolsó mérkőzésen két olyan játékost is pályára küldött, akinek az egészségi állapota ezt nem tette volna lehetővé (agyrázkódás és –ha igaz- vírusfertőzés miatt ágyban fekvő betegek voltak). Ebből eredően a csapat utolsó mérkőzését kétszer is félbe kellett szakítani, a játékosok ájulása (!) miatt. A második esetben ráadásul 20 perces ápolásra volt szükség a pályán, mire az ájult játékos állapotát sikerült stabilizálni. Elképesztő felelőtlenség.

2. a szövetség

A dél-afrikai szövetség teljesen rosszul áll a korfball élet szervezéséhez. Bár állításuk szerint mintegy 50.000-en korfballoznak Dél-Afrikában (ez a világ második legnagyobb korfballos közössége!), rengetegen nem szerepelhetnek hivatalos mérkőzéseken, a rosszul megállapított nevezési díjak miatt. Mivel a korfballosok között rengeteg a szegény, sőt nincstelen rétegből származó fiatal, a magas nevezési díjak és a sok utazás lehetetlenné teszik számukra a részvételt.
Éppen ezért, nincs is rendszeres bajnokság, tehát a játékosok nem tudnak tapasztalatot szerezni, fejlődni. Nem csoda tehát, hogy a játékosok tudása kopik, nemzetközileg egyre versenyképtelenebbé válik.

3. a válogatási elvek

Ezzel kapcsolatban két dolog szúr szemet. Az egyik, hogy a dél-afrikai korfball válogatott, nagyon úgy fest, családi vállalkozás. A Theyse család vállalkozása. 3 családtag a pályán,  egy a kispadon szövetségi kapitányként, és még valaki a szövetség képviseletében, funkcionáriusként. Így a játékosok nem érdem, hanem kapcsolatok révén kerülnek a keretbe. Ez látszik is a teljesítményükön.

A másik, sajnos megkerülhetetlen kérdés, a bőrszín. Bár az országban rengeteg tehetséges, atletikus színes bőrű játékos korfballozik, ezt a válogatott semmilyen módon nem képezi le. Ha jól számoltam, a teljes dél-afrikai delegációban ketten voltak olyanok, akik nem búr felmenőkkel bírtak. És mivel a pályán (és azon kívül) látottak alapján kb. az egész csapatot el lehetett volna zavarni a VB-ről, egészen biztos vagyok abban, hogy a kihagyott, gyakran színes bőrű játékosok hiányoztak a dél-afrikai válogatottból.

Összességében, Dél-Afrika jó (azaz rossz) példája annak, amikor a teljesítmény helyett más szempontok kerülnek előtérbe a válogatott összeállításánál. Továbbá jól látszik az is, hogy a helyi szövetség belekényelmesedett abba a helyzetbe, hogy a kontinensen nincs kihívója. Ilyen módon szívesebben tetszeleg az „afrikai korfball terjesztői” szerepkörben, ahelyett, hogy a saját portáján rendet rakna.