Iratkozz fel
Friss kommentek
Archívum
Linkek


Lengyelország címkével ellátott posztok 

A BEK-döntőről jelentjük
Írta: NagyBandor 2012. jan. 19. 12:55

Varsóban rendezik a korfball BEK-döntőt. A Korfball Bennfentes a helyszínen van, hogy jelentsen az eseményekről.

Kedden kezdődött a BEK-döntő, ahol Európa 12 legjobb csapata méri össze tudását. Sajnos a magyar bajnok Szentendre sorozatos sérülések, valamint a lebonyolítási rend miatti szabadságolási nehézségek miatt vissza kellett mondja a részvételt. Így érdek nélkül, pusztán a korfballra koncentrálva figyeljük az eseményeket.

A helyszínen a magyar kontingenst erősíti Tegzes Dániel, a Magyar Korfball Szövetség elnöke, és Elekes Tamás, aki a kínai VB után itt is játékvezetőként működik közre (és jó meccseket kap: ma a belgák mérkőzésén fújja majd a sípot).

Kedden az dőlt el, hogy mely 4 csapat jut a felsőházba, és hogy mely 4 küzd majd a 9-12. helyekért.

Az Assessoria Valparadis (katalán) és a SKK Dolphins Prievidza (szlovák) mérkőzése meglepően szorosan alakult. Bár végig a katalánok vezettek, a szlovákok jó védekezésük miatt a nyomukban maradtak, és az utolsó percig fenyegették a magasabban rangsorolt ellenfelet. A végeredmény 19-15, a katalánok mentek a felsőházba.

A portugál NC Benfica nem hagyott kétséget arról, hogy jobb csapat a francia FJEP Bonson-nál. 20-2-es félidő után könnyedén nyertek 36-6-ra. 

Az először induló török Ankara University Club lelkesen játszott, de azért még messze vannak az angol Trojans-tól. A 19-10-es végeredmény inkább a törökökre nézve hízelgő. A mérkőzést a magyar játékvezető, Elekes Tamás vezette, közmegelégedésre

Végül, a nap utolsó mérkőzésén a hazai Megasports Warsawa és az orosz Orjol State University HSS küzdött meg egymással. Két eltérő taktikájú csapat csatájából végül a távoli dobásokkal operáló oroszok jöttek ki győztesen, a 27-18-as győzelmük egyszersmind azt is jelenti, hogy a hazai csapat legfeljebb 9. lehet a tornán. Reméljük, ez nem hat ki nagyon a nézőszámra.

A mai mérkőzések:

11.00   SKK Dolphins Prievidza (szlovák) - Ankara University Club (török)
12.50   Megasports Warsawa (lengyel) - FJEP Bonson (francia)
14.40   TOP/Wereldtickets.nl (holland) - Assessoria Valparadis (katalán)
16.30   Boeckenberg KC (belga) - OREL State University HSS (orosz)
18.20   VKC Kolin (cseh) - NC Benfica (portugál)
20.10   Adler Rauxel (német) - Trojans (angol)

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

VB visszatekintő: Lengyelország
Írta: NagyBandor 2011. nov. 21. 12:18

Jelen sorozatunkban a most véget ért 9. korfball világbajnokság csapatait vesszük sorra, helyezéseik szerint, hátulról előre haladva, egy bennfentes szemével.

Megbízható iparosok

A 10. helyen végző lengyelek hozták azt, amit mindig. A kiszámítható, kicsit unalmas, de nagyon jól működő játékot, amelyből hiányoztak a látványos sikerek, de a nagy betlik is.

A lengyelek az egyéniség fogalmát is a saját képükre formálták: a hidegvérű, szorgalmas, nagyot küzdő iparosok vitték a hátukon a csapatot: Andzrej Plandowski (a fenti képen pirosban), Krzystof Rubinkowski, Maciej Zak. A lányok most kevésbé villogtak, amiben közrejátszott, hogy a 2010-es EB-n nagyot alakító (többek között ellenünk az utolsó meccsen aranygólt szerző) Karolina Jozefaciuk kétszer is megsérült, így a mérkőzések többségén nem tudott pályára lépni.

Ennek ellenére a lengyel korfball automata szorgalmasan dobálta a gólokat, majdnem függetlenül attól, ki volt a pályán. Erre a legjobb példa a Kína elleni meccsük volt, ahol az addig húzóember Maciej Zak sérüléséből is jól jöttek ki, mivel Andzrej Plandowski képes volt átvenni az oldalon az irányítást (pedig már a fülén vette a levegőt az első félidő végén), és hozta a meccset, ha csupán egy góllal is.

Összességében, a lengyelek abban jók, hogy végig tudják darálni a meccseiket, és megbízhatóan hozzák a formájukat szinte minden helyzetben. Ahol ez elég, ott nyernek, ahol nem (pl. az utolsó meccsükön a németek ellen) ott veszítenek. Nagy meglepetést ne várj tőlük, de csalódni sem fogsz bennük.

Címkék: 2011, korfball, Lengyelország, shaoxing, vb
Kommentek: 2 komment

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!