Iratkozz fel
Friss kommentek
Archívum
Linkek


NTE címkével ellátott posztok 

NB1 visszatekintő: ősz
Írta: NagyBandor 2011. dec. 22. 8:48

A háromból az első kör véget ért, mindenki játszott mindenkivel. Nézzük meg csapatonként (hátulról előre haladva), mik a tanulságok az eddigi 5 meccs alapján.


MAFC

A MAFC egyelőre nem találja tavalyi formáját. 0 ponttal áll, a második legkevesebb dobott, és a második legtöbb kapott góllal. Nagyobb vereségük talán csak a Szentendre Észak elleni 27:20, a többi mind 2-3 gólos.

De pont ez, ami aggasztó lehet: eddig azt láthattuk, hogy a MAFC pont az ilyen meccseket behúzza rutinból. Mint a tavalyi két elődöntőt, ahol 8-10 perccel a vége előtt még mindkétszer sima vereségre álltak, aztán mégis visszakapaszkodtak, és döntőbe jutottak.

Lehet, hogy ez a rutin-fegyver már a múlté? Lehet, hogy a többi csapat kiismerte őket? Vagy feltámadnak a következő körökre? Lehet, mindenesetre ehhez mind támadásban, mind védekezésben javulniuk kell.

A tudás, a rutin megvan ehhez a csapatban, de az erőnlét már nem biztos: ahhoz be kellene építeniük a fiataljaikat. A jó hír, hogy van kit. A feladat, hogy ez valóban hatékonyan meg is történjék.

 

1908 SZAC KSE

Egyelőre a SZAC is elmarad attól, ahogyan tavaly menetelt. Emlékezhetünk, hogy az elmúlt szezonban még a Szentendrét is meg tudták verni. Most valahogy még nem állt össze a kép. Különösen a védekezésük nagyvonalú: 103 gólt kaptak, ezzel egyedül ők jutottak 100 fölé ebben az értékben.

Az, hogy sokat is dobnak, nem meglepő: mind fiúban, mind lányban vannak olyan játékosok a csapatban, akik közelről és távolról is veszélyesek tudnak lenni. De sokszor a sok gól nem elég, ha hátul nem koncentrálnak eléggé.

Amiért feltámadást várok a csapattól, az a támadójátékuk. Láthatóan fejlődtek ebben tavaly óta, változatosabb, kreatívabb, amit támadásban játszanak. És el tudom fogadni, hogy amíg ennek az új támadójátéknak a begyakorlására fókuszálnak, átmenetileg kevesebb figyelem jut a védekezésre.

Ha az arányt sikerül helyrebillenteniük, előrébb fognak lépni. És remélem, közben nem fogy el még jobban a kispadjuk. Persze utánpótlásban ők állnak a legjobban, úgyhogy az idő feltétlenül a SZAC-nak dolgozik. Kérdés, hogy az már az idei szezonban meg tud-e mutatkozni.

 

NTE

Az NTE nagyjából azt hozza, amit tavaly, és amit vártam tőlük. Megbízhatóan, nagyobb meglepetések nélkül teszik a dolgukat, és igyekeznek megnehezíteni az ellenfelek dolgát. Sokszor sikerrel.

Náluk a kulcs a szervezettség és az erőnlét. Amíg bírják szuflával, rendezetten, okosan játszanak, de amikor kezd fogyni az erő, nagyon szét tud esni a játékuk. Ebben segíthetnek a fiatalok, de néha azt érzem, hogy az ő beépítésük még nem sikerült eléggé, jobban kihasználhatnák pl. Balogh Renátó magasságát, Forgács Dániel átlátó-képességét.

Lány soruk mindenesetre továbbra is erős: több csapat ellen is eredményes fegyver lehet a sok rutinos, fürge, gólerős lány. Ha képesek lesznek a játékukat folyamatosan összeszedetten tartani, akkor jó eséllyel pályáznak egy helyre a rájátszásban. Ha nem, akkor bajban lesznek a várhatóan feltámadó SZAC-cal vívott párharcban.

 

Óbuda Maximus

A csapat, ahol időnként egy komplett válogatott négyest kell pótolni: Nagy Andrea, Varga Judit, Montvai Csaba és Turchányi Bálint is sérült per pillanat. Nem könnyű helyzet, de a Maximusnál jól halad a fiatalok beépítése, a rutinos játékosok jól segítik kevésbé tapasztalt társaikat. És így, együtt a csapat sokkal jobb szezont fut, mint tavaly.

Két dolog van, amiben még fejlődhetnének: a higgadtság és a koncentráció. Hajlamosak elizgulni, elrohanni a maccseik egyes részeit, és ilyenkor látványosan sok rossz megoldást láthatunk tőlük. A jobb koncentráció pedig a helyzetkihasználás javításához elengedhetetlen. Luxus annyi könnyű helyzetet elpuskázni, amennyit a Maximus egyes meccsein kihagyott.

Nem aggódom értük: van utánpótlásuk, és van a klubban és az edzői stábban ambíció, a csapatban pedig elég tudás a fejlődéshez, így az a tippem, hogy tartani fogják rájátszást érő helyüket a továbbiakban is.

 

Nagykenguruk

A szezon eddig meglepetés csapata a számomra. Új edzővel, némiképp megváltozott játékrendben, és (bocs, hogy ezt mondom, de muszáj...) Kenguruktól szokatlan higgadtsággal, ugyanakkor harcosan, keményen játszanak. És mindez az eredményekben is megmutatkozik.

A csapatban jó arányban vannak rutinos játékosok és fürge fiatalok, és idén a Kenguru-lányok is sokkal megbízhatóbban hozzák magukat. Ráadásul jól megtalálták az új lányok helyét és szerepét a csapatban.

Kicsit paradox a helyzetük: Tasnádi Sára Hollandiába szerződésével nagyot léptek a jövőjük építése felé (mert Tasi nyilván hihetetlen mennyiségű új tapasztalattal, tudással fog visszatérni), de az idei szezonban, amikor lenne esélyük elcsípni a Szentendrét, nagyon hiányzik a játéka. Így csak az egyik oldalra tudnak igazi lány gólzsákot felküldeni, Dölles Anna személyében.

Ami viszont szintén újdonság, és pozitív, az a klub imidzs tudatos építése. Ez vonatkozik a mezekre, a meccs utáni közös levezetésre. Nem tudom, így van-e, de számomra mindez azt sugallja, hogy a csapat most sokkal inkább együtt van, mint az elmúlt szezonban.

 

Szentendre Észak

A látszat csal. Ha valaki ránéz a tabellára, és azt látja, hogy a Szentendre megint pontveszteség nélkül vezeti a bajnokságot, azt hiheti, hogy semmi sem változott. Pedig nem ez a helyzet. Sokkal inkább pengeélen táncol ez a veretlenség, mint korábban (tudom, tavaly a SZAC legyőzte őket egyszer). Nem érzem azt a dominanciát, különösen lányban, ami korábban jellemezte a játékukat. És azért az állvány alól is hiányzik Benkovics Dávid tekintélyt parancsoló alakja.

Talán most, hogy Szuromi Márta a műtéte után újra formába lendül, helyreáll a „világ rendje”. Meglátjuk. Nem lesz könnyű dolguk, megkockáztatom, 1-2 vereség is vár rájuk az alapszakaszban.

Persze a rájátszás nem lesz gond: pont az jelzi a Szentendre erejét, hogy mindig meg tud újulni, és mindig van, aki átveszi a stafétabotot, ha valaki (ilyen vagy olyan okból) kiesik a góldobó gépezetből. És ne feledjük, hogy a rutin és a tapasztalat velük van. Úgyhogy a bajnok, ha esetleg meggyengült is, még mindig nagyon erős. Kíváncsi vagyok, lesz-e, aki idén igazi párbajra tudja hívni őket.


Egyetértesz? Máshogy látod? Írd le itt, a kommentekben!

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Tudósítás: NTE - Szentendre Észak
Írta: NagyBandor 2011. dec. 18. 21:01

A tavalyi bajnok és a 4. helyezett csapott össze. Nézzük, a szentendrei fiúk vagy az NTE-s lányok voltak eredményesebbek.

Az NTE támadó oldala: Skrionya Barbara – Virág Zsófia – Elekes Tamás – Mousa Delal Attila, védő négyes: Gauland Anna – Onyestyák Nikoletta – Bárkányi Gábor – Balogh Renátó.

Szentendre Észak támadói: Horváth Krisztina – Szuromi Márta – Borz Péter – Horváth Viktor, védők: Horváth Rozália – Langer Melinda – Erki Tamás – Laczkó Bálint.

Vezette: Csordás Gábor.

A 2. percben Horváth V. harcolt ki és értékesítette egy büntetőt, majd a másik oldalon Skrionya tette ugyenezt. 1:1. Bárkányi közelről volt eredményes, Horváth R. szintén – gyors gólváltással indult a mérkőzés. Borz szabaddobása már szokásosnak mondható, így az 5. perc végén 2:3 állt az eredményjelzőn.

Virág hibázott ziccert, de Mousa javított egy szép távolival. A Balogh-gal szembeni szabálytalanságért járó büntetőt Bárkányi értékesítette. Erki egyenlített középtávolról, 4:4, majd Mousa jött ismét, középtávolról. Horváth V. azonnal válaszolt, 5:5 10 perc után. Gólgazdag kezdés volt.

Egy védelmi hiba után Balogh okosan dobta be közelről, Laczkó válaszolt szabaddobásból, majd Elekes hagyott ki egy közeli helyzetet, és a szabaddobása is kimaradt a kicsit (nagyon) nagy kilengésű állványra. Borz is kihagyott egy szabaddobást, de a fault miatti ismétlésnél egy szép kombináció után, Horváth V. okos passzából javított. 6:7 negyed óra elteltével.

Skrionya okos hátralépős közeliből 7:7-re módosított. Védekezésben Virág szerzett labdát, de azt hiába szerezte vissza Borz a másik oldalon, Erki kihagyta a szabad közeli dobást. Laczkó ellenben távolról betalált, előny ismét a Szentendrénél. 7:8. Erkit láthatóan elbizonytalanította az előbbi kihagyott közeli dobás, csak a másik oldal unszolására vállalta el újra a dobást – ki is maradt. 20 perc múltán maradt az egy gólos szentendrei vezetés.

Horváth V. újra túl sok rizikót vállalt védekezésben, így Bárkányi egyedül dobhatott: 8:8. A középlezdés után Borz középtávolról, egy kézzel rakta be a korfba, majd Mousa gólját fújták (talán túl szigorúan) fedettnek. A 25. percben, 8:9-nél az NTE időt kért.

Újraindítás után Horváth V. kis szerencsével 2-re növelte a Szentendre előnyét, míg a másik oldalon Balogh kapkodott el egy ziccert. Horváth V. rossz passzát Elekes fülelte le, és egyből az üresen álló Bárkányit hozta játékba, aki 2 m-ről nem hibázott. A másik oldalon újra Laczkó villant, közelről nem hibázott. A Szentendre támadását a shot clock akasztotta meg, Elekes szép egykezes dobása maradt ki, majd egy okos Elekes – Mousa szabaddobás kombináció után utóbbi dobott gólt. 20 másodperccel a vége előtt Borz dobott szép távolit. Még volt idő válaszolni, Gaulandnak meg is volt a ziccere, de kimaradt. Így a félidő végén 10:12 állt az eredményjelzőn.

Ebben a félidőben az NTE jól levédte a szentendrei lányok ziccereit, míg a szentendrei fiúk dobás-pontossága elmaradt a szokásostól. Ugyanakkor az NTE lány szedőire okosan léptek be a szentendrei fiúk, így nem érvényesülhetett Gauland magassága.

Csere nélkül indult a második félidő, melynek első gólját Horváth R. dobta távolról, 3 perc elteltével, majd Laczkó újabb szabaddobása talált utat a korfba. Mousa kicsit szerencsés távolija közelebb hozta az NTE-t. Horváth V. azonban visszaállította a 4 gólos különbséget a 35. perc végén: 11:15.

Ezután Horváth R. újra távolról volt eredményes: 11:16. Cserélt az NTE és a Szentendre is, a jól játszó, de elfáradt Bárkányi helyén Forgács Dániel folytatta, míg a Szentendrénél Langer helyett Dzsida Krisztina lépett pályára. Ezután az NTE fiúi nem igazán értették meg egymást, egy-egy hibánál egymással veszekedtek. Nem volt szépségdíjas jelenet.

Gauland okosan fordult be, de a dobás kimaradt, pedig fontos találat lehetett volna. Erki távolija beszédült a korfba, majd Onyestyák dobott egy mutatós, csontnélküli távolit. Horváth V. okos ziccerével pedig 12:18 lett az eredmény a 13. percben. A zsűriasztal azonban valahol elveszített egy gólt, így hivatalosan csak 12:17 állt az eredményjelzőn.

Balogh osztott ki egy látványos sapkát, majd Skrionya egyedi technikával eresztett el egy távolit – ki is maradt. Újabb shot clock-os Szentendre-támadás, majd két kimaradt NTE ziccer után újra Horváth V. villant Borz passzából, utána az önbizalmát visszanyert Erki értékesített egy középtávolit. Onyestyák közelről válaszolt, azután Elekes forintos labdájából Mousa könnyedén növelte góljai számát. 14:19 az 50. percben.

Időt kért a Szentendre, az NTE pedig cserélt: Virág helyére Gáspár Zita érkezett. Borz újabb szabaddobást értékesített, 14:20, majd jött egy újabb shot clockos szentendrei támadás, de nem jelentett gondot, mert az NTE eladta a labdát. Erki távoli, lapos dobására Gauland ziccerből válaszolt. 15:21, 5 perccel a vége előtt.

Borz kivételesen kihagyott egy szabaddobást, míg a másik oldalon Elekes tette ugyanezt. Még pár kimaradt helyzet, majd Borz talált be távolról, utána közelről is. Így alakult ki a 15:23-es végeredmény.

A Szentendre jobb szervezettségével hozta a mérkőzést, de a türelmesen, tudatosan játszó NTE megszorongatta őket egy félidőn át. Szünet után az NTE szervezettsége jelentősen lecsökkent, így a Szentendre Észak végül ellépett, és megérdemelten zsebelte be a 2 pontot.

A Szentendréből Borz, Laczkó és Horváth R. játszott a leghasznosabban, míg Horváth V. teljesítménye támadásban magas színvonalú volt, védőként viszont néha túlzott kockázatot vállalt. Az NTE-ben Bárkányi kifejezetten hasznos tagja volt a csapatnak, Mousa higgadtsága gólokban is megmutatkozott, Elekes szokásához híven nagyot küzdött, Skrionya pedig fontos gólokat szerzett.

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!