Jelen sorozatunkban a most véget ért 9. korfball világbajnokság csapatait vesszük sorra, helyezéseik szerint, hátulról előre haladva, egy bennfentes szemével.

Luzitánia elsüllyedése

Nem csak futballban, korfballban is volt egy portugál arany generáció. De, ahogy Figo-ék, úgy Biocas-ék is igazi kiugró eredmény nélkül öregszenek ki sportjukból. Mindig ott voltak a tűz közelében, és sokszor majdnem sikerült is nekik. De csak majdnem. Ez lenne a portugál átok?

Persze, szép dolog a 2007-es VB MVP cím, meg a holland bajnokcsapathoz szerződés (sajnos ott azután nem jutott el az első csapatig, leginkább az edző fafejűsége miatt), amit Ines Biocas (lásd a képen) elért, de hiába a hozzá hasonló egyéniségek, valami még mindig hiányzik a portugál korfballból. A hideg profizmus talán?

Pedig vannak (voltak) kimagaslóan jó lányaik, és fiúk, akik hajlandóak voltak kiszolgálni őket. Volt sokáig holland top-edzőjük (mit top, az egyik legtopabb) Kees Rodenburgh személyében. Edzőtáboroztak együtt a hollandokkal. Mégis, az áttörés elmaradt. És most már (egy ideig) el is marad: Inesnek minden bizonnyal ez volt az utolsó nagy világversenye, ahogy Carla Antunes-nek is. 7. helyezéssel búcsúztak. A fiatalok között pedig egyelőre nem látni hasonlóan nagy egyéniségeket.

Talán az új elnök, aki egy pitbull kedvességét ötvözi egy börtönőr simulékonyságával, segíthet rajtuk: érezhetően komoly ambíciói vannak. És lehet, hogy ez kell a portugál korfballnak. Valaki, aki alaposan ráncba szedi őket, aki átlép az egyes játékosok lelki bajain és primadonnaságán, és tűzön-vízen át átviszi az akaratát.

Drukkolok nekik, és Ines hiányozni fog: senki nem tudott ilyen vicces lábtechnikával (és ilyen fülig érő mosollyal) ilyen sok gólt szerezni.