Iratkozz fel
Friss kommentek
Archívum
Linkek


Schep címkével ellátott posztok 

Rövid hírek
Írta: NagyBandor 2011. dec. 9. 10:20

Mára öt rövid hír jutott a blogba. Csemegézz belőlük.


Pancsa felelős az utánpótlásért

A Szövetség újonnan megválasztott elnöke tervei között hangsúlyozta, hogy kiemelt szerepet szán az utánpótlás fejlesztésének. A folyamat első lépéseként az Elnökség Gauland "Pancsa" Annát bízta meg valamennyi utánpótlással kapcsolatos feladat elnökségi szintű kezelésével, koordinálásával. Pancsa a rá jellemző lendülettel látott munkához, azóta is izzanak az utánpótlás edzők inboxai, sőt, egy utánpótlás-megbeszélés is körvonalazódik.

Mivel a jelenlegi helyzetben az utánpótlás kérdése kulcsfontosságú a magyar korfball jövőbeni színvonala szempontjából, nagyon drukkolunk Pancsának, és lelkesen támogatjuk, amivel tudjuk, hogy járjon sikerrel vállalásában.


Magyarország a 16.

Magyarország a 16. helyen áll az IKF aktuális rangsorában. A korábbi 11. hely után sejteni lehetett, hogy hátrébb szorulunk, hiszen anyagi okokból nem tudtunk részt venni a 2011-es VB-n. Márpedig az IKF rangsorban szerezhető pontok komoly része származik a top IKF rendezvényeken (VB, U23 VB, EB, U21/U23 EB, Világjátékok) elért helyezésekből, tehát a VB szereplés hiánya komolyan befolyásolta pontszámunkat.

 

Tajvani és katalán tehetség a Korfbal League-ben

Fellélegezhetnek a Nic./Alfa-college hívei. Ricky Wu, a tajvani gólgyáros, a 2009/2010-es szezon 7. legeredményesebb játékosa (123 góllal), egyben a tajvani válogatott legkócosabb tagja, és az első külföldi, aki igazi sztárrá tudott válni a holland ligában, visszatért Groningenbe, és újra bevethető a csapatban.

Ricky újbóli szerepvállalása talán segítheti a Nic./Alfa-college csapatát, hogy megszerezze első idei pontjait a KL-ben. Kíváncsi vagyok, mennyi idő alatt rázódik majd vissza a holland bajnokságba.

Mindeközben a katalán Marc Castillo Caragol mostantól a TOP / Wereldtickets.nl csapatában folytatja pályafutását. A 18 esztendős katalán gólzsák, aki nemzetközi versenyeken már 71 gólnál jár, amelyből 16-ot a mostani VB-n szerzett, egyelőre egy szezonra szóló meghívást kapott a holland klubtól, amellyel a TOP októberi, katalóniai tartózkodása alatt került kapcsolatba. Reméljük, Marc Ricky-hez hasonló sikereket ér el a KL-ben, és legalább akkora sztárrá válik, mint tajvani kollégája fent, északon (és nem kallódik úgy el, mint szegény Ines Biocas a KZ-ben...).

Majdnem negatív rekord

A KL legutóbbi, 3. fordulójában az 5 mérkőzésen mindössze 183 gól született (vagyis egy csapat átlagosan csak 18,3-szer talált a kosárba). Ez kis híján történelmi negatív rekordot jelent – de a mostani végül „csak” bronzérmet szerzett a valaha volt leggólszegényebb fordulók listáján, mivel a 2005/2006-os és a 2006/2007-es szezonban is volt egy-egy, 182 gólt hozó forduló.

Azért, remélem, most szombaton és vasárnap belehúznak a srácok és a lányok. Egyszersmind közelebb kerülünk ahhoz, hogy megtudjuk, idén Suzanne Struik vagy Ilona van den Berg (aki sajnos nem magyar származású) lesz a gólkirálynő.

Barry 10 hét múlva visszatérne

A KL második fordulójában, a PKC elleni mérkőzés 3. percében térdsérülést szenvedett világbajnok, nem mellesleg a VB-t megnyerő holland gárda egyik legszimpatikusabb tagja, Barry Schep 10 hét múlva újra játszana.

Először úgy tűnt, Barry-nak szalagszakadás miatt az egész szezont ki kell hagynia, de az újabb vizsgálatok azt mutatták, nem történt szalagsérülés, így elképzelhető, hogy a tavalyi szezon gólkirálya a PKC elleni visszavágón újra megvillanthatja kivételes képességeit.

Gyors gyógyulást, Barry!

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!