Iratkozz fel
Friss kommentek
Archívum
Linkek


TOP6 címkével ellátott posztok 

Megvan az első TOP6 szerződés
Írta: NagyBandor 2012. febr. 1. 13:24

A hétvégi Europa Shielden a holland és a belga korfball szövetség képviselői aláírták Németországgal a TOP6 szerződést.

A TOP6 project arról szól, hogy a hollandok és belgák szeretnék kinevelni saját ellenfeleiket. Az a cél, hogy a világversenyeken legyen legalább 6 olyan csapat, amely eséllyel küzd a döntőbe jutásért. És ha már bejutott, akkor képes egy megjósolhatatlan kimenetelű döntőt vívni.

A belgák részéről érthető a dolog, mármint hogy szeretnének megjósolhatatlan döntőket, hiszen az eddigi megjósolható döntők 97%-ában ők voltak azok, akik a végén szomorkodtak, míg a hollandok örömködtek. A hollandoknak viszont mindez azért fontos, mert a holland sportfinanszírozás erősen függ a nemzetközi eredményektől, illetve attól, az adott sport milyen erős nemzetközileg. Az előbbivel nincs gond a tulipánosok háza táján, de az utóbbi már kezd kínossá válni: egyre tarthatatlanabb az a helyzet, hogy Hollandiának nincs igazi ellenfele. Úgyhogy most csinálnak maguknak párat. Sajnos, Magyarország (egyelőre) nincs a kiszemeltek között.

Az első szerződő fél Németország. A németeknél Castrop-Rauxel és környéke erős korfball fellegvár, de az ország többi része messze nincs ilyen jó állapotban. Ráadásul a német szabályozás szerint addig nem lehet országos szövetsége a korfballnak, amíg legalább 7 tartományban nem működik rendszeres korfball bajnoki rendszer. Úgyhogy a németek előtt álló első kihívás a tömegesítés: a céljuk, hogy rövid időn belül 20.000-re növeljék a korfballosok számát az országban, és megalakuljon végre az önálló korfball szövetség.

Erre már csak azért is szükségük volna, mert a német korfball az utóbbi időben egy helyben toporog (és akkor még finoman fogalmaztunk). Nem jönnek az eredmények, a csapatok rendszeresen lehajtott fejjel kullognak haza egy-egy fontos verseny után (VB 9. helyezés, BEK 7. hely). Ideje valami újat kitalálni.

Meglátjuk, a TOP6 program segít-e nekik. Elvileg igen, hiszen abban olyan elemek vannak, mint közös edzőtáborok a holland vagy belga válogatottal, felkészülési tornák, de ami ennél is fontosabb, hogy a holland szövetség feltett szándéka olyan know-how-kkal is megismertetni a TOP6 országok szövetségeit, klubjait, amelyek révén növelhetik tömegbázisukat, és anyagilag önfenntartóvá válhatnak. Mert ha ez megtörténik, akkor utána sokkal könnyebb magasabb szintre emelni a szakmai munkát, a válogatottak és a klubcsapatok teljesítményét.

 

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!