Ma rövid bejegyzés jön egy olyan eseményről, amely reális irányt adhat a magyar korfball stratégiai tervezéséhez. Elég közel van, hogy belátható legyen, és elég messze, hogy legyen időnk végrehajtani a terveinket.

2017-ben, reméljük, Budapest ad otthont a Világjátékoknak (ugye, lájkoltad már a Facebookon a kampány oldalát?) Ez a dátum olyan cél, amely egész Szövetségnek kijelölheti a követendő irányt. Ahogy a kínaiak a VB-re, a katalánok az U23 VB-re, és -gondolom- a belgák 2015-re pörgették és pörgetik csúcsra a csapatukat, mi is megtehetjük ugyanezt, ráadásul úgy, hogy ne csak pillanatnyi sikert, de tartós és fenntartható előrelépést érjünk el.

A 2017-ig hátralévő 5 év (és egy kicsi) alapján érdemes meghatároznunk azt a stratégiát, amely mentén a magyar korfballt fejleszteni fogjuk, és erre az eseményre érdemes kifuttatnunk a stratégiából eredő akcióterveinket.

5 év alatt, építve a már most rendelkezésre álló alapokra, rengeteget léphetünk előre. A mostani 16-23 éves korosztály, kiegészítve pár "veteránnal" (úgy értem, aki akkorra veteránná nemesedik), 5 év céltudatos edzéssel, nemzetközi tornákkal, rutinnal a háta mögött, komoly meglepetésre is képes lehet.

Tudom, Budapest még nem kapta meg a rendezés jogát. De mit vesztünk, ha ugyanez a csapat mondjuk Wroclavban tanítja móresre mondjuk a cseheket? Olyan jó lenne a Világjátékokon nem csak unatkozó koca-szurkolóként, lagymatagon tapsolni egy-egy szép holland vagy portugál gólnak, hanem fanatikusan üvölteni, amikor a magyar válogatott szépen, okosan és tudatosan, világszínvonalon játszva megküzd a világ többi csapatával.

Mert a mostani VB-n nagyon hiányzott, hogy legalább csak egyszer, de úgy igazán megőrülhessek...

Egy találó kérdés kapcsán elgondolkodtam azon, mi a csudáért vágtam bele a blog írásába. Azaz, vigyázat:

Ars poetica jön...

Talán ezzel kellett volna kezdenem. Hogy mi a célom ezzel a bloggal. Szerencsére ma egy kedves korfballos barátom, aki szintén hajlandó egy csomó áldozatot hozni a fejlődésért (most például valószínűleg éppen fincsi párolt zöldséget vacsorázik a nagy észak-holland szmötyi kellős közepén), rákérdezett. Azt kérdezte, „főleg a saját szórakoztatásodra, esetleg a miénkre írod, szeretted volna már kiadni magadból a korffal kapcsolatban összegyűlt gondolatokat, tapasztalatokat, vagy reméled, h valamit elérhetsz vele?”

Jó kérdés. Nagyon jó. A legjobb benne, hogy nincs kész válaszom. Nyilván, szórakoztat a dolog (talán másokat is). Meg fegyelmezettségre nevel. Minden napra egy poszt – ez néha könnyű, néha melós. Dehát pont ilyenekről írok a posztokban, hogy a fejlődésért  bizony melózni kell. Akkor talán nem baj, ha magamnak is adok feladatot...

Korffal kapcsolatban összegyűlt gondolatok: nos, igen, van pár. Talán már az eddigi posztokban is találtál néhányat (vagy nem, ez esetben kösz, hogy mégis olvasol...). Mégis, ha jobban belegondolok, sokkal jobban örülnék, ha a blog kapcsán mások gondolatainak is teret adhatnék. Mert a sajátjaimat már ismerem, és szerintem sokan, akik korfballos körökben mozognak, szintén ismerik őket. Néha, sejtem, unják is. Én viszont annyiótok gondolatait nem ismerem! Pedig jó lenne. Úgyhogy ezúton is bőszen invitálok mindenkit kommentelni, posztot írni, állást foglalni.

Mert, igen, talán ez is hiányzik nekem kicsit a mai magyar korfballból. Vitatkozni tudunk. Lehurrogni mást, azt is. De valami mellett, pozitívan állást foglalni, az mostanában csak keveseknek megy. Elkezdeni valamit. Aztán folytatni. Megküzdeni érte, tűzön-vízen át. Ahogy annó a klubjaink születtek, meg a nyári tornák, a Guinness rekordunk (33 óra és 22 perc korfball egyfolytában, ha emlékeztek...) és még egy csomó minden. Egy csomót harcoltunk értük, és a legvalószínűtlenebb körülmények közepette is sikerre vittünk sok mindent. Mostanában ezt ritkábban látom: sok minden pusztul, kevés minden születik. Legalább is, kevesebb, mint szeretném.

Oké, gyakran én is a két gonosz öreg vagyok egyszerre a Muppet-showból. Az ember, aki mindent kritizál. Akinek semmi sem jó. És aki csak kívülről dumál. De azért igyekszem állást is foglalni, sőt, a saját bőrömet a vásárra vinni, események szervezése, képzések megvalósítása, iskolák becserkészése révén. Jó lenne, ha a blog kapcsán mások is, akik így éreznek és így tesznek, lehetőséget kapnának a megszólalásra. Rajtam nem fog múlni, minden beérkező írást szívesen kiteszek, ami a blog témájához tartozik. Mert persze van egy csomó jó dolog ma is: új csapatok, új ötletek, új kalandok. Csak sokszor elsikkadnak, nem hallunk róluk. Legyen egy hely, ahol publicitást adhatunk az efféle dolgainknak.

Mi is volt még a kérdésben? Hogy szeretnék-e elérni valamit? Jó téma ez is. Naná. Szeretnék. Két dolgot. Az egyik: ha valaki rákeres a magyar neten a korfball szóra, akkor találja meg a blogot, találjon egy pezsgő, friss, naprakész oldalt, ahol emberek korfballról beszélgetnek. Ami most van korfballról magyarul, nekem kicsit unalmas. Szeretném, ha ez a blog elevenebb lenne. Mert a korfball maga is eleven. Ne csomagoljuk csúnya, szürke, semmitmondó papírba.

A másik: elérni azt, hogy kezdjünk el közösen gondolkodni a magyar korfballról. Nem baj, ha eközben vitatkozunk, esetleg vaskosabb szavak is képernyőre kerülnek. A vita, ha kulturált, jó. Csiszolódik általa minden vitázó fél álláspontja. És talán közelebb kerülünk ahhoz, hogy legyen egy közös víziónk arról, mi a csudát akarunk kezdeni a magyar korfballal.

Uff. Köszönöm a kérdést! És akkor most (azaz holnap) újra visszatérek az elkezdett sorozathoz, azaz jöhet megint a Muppet-show-s gonoszkodás a páholyból. A következő részben a játékosokról (is) ejtek pár keresetlen szót...