Helyszíni tudósítást kaptunk Katalóniából, és a vége happy end! Arany került a magyar nyakba!

A katalán kupa döntője a CEVG-Castellbisbal mérkőzésen dőlt el. A CEVG számára az elődöntő is legalább ekkora kihívás volt, ugyanis a ligaelső Vallparadissal kellett megmérkőzniük, de nyugodt játékkal, és okos megoldásokkal 21-18-ra legyőzték a nagy riválist, persze ehhez az is kellett, hogy a csapatkapitány Sergi Pau Gabriel Giralt (aki katalán válogatott, és a tavalyi korfballvb-n bekerült a torna all-star válogatottjába) az utolsó két percben kétszer is betaláljon, és bebiztosítsa a győzelmet.

A döntő ehhez képest könnyebb meccsnek ígérkezett, az első öt perc után 5-2 állt az eredményjelző a CEVG javára, amikor a Castellbisbal időt kért, és utána annyira felpörögtek a játékosok, hogy feljöttek 5-4re, és többször is veszélyeztették a korfot az egyenlítésért, amit végül el is értek, és így a meccs folyamán fej-fej mellett küzdött a két csapat. Az ellenfélnél óriási erőt jelentett Albert Camprubi Rovira, aki az állvány alatt az összes lepattanót megszerezte, és támadásban sorra tette vissza a támadólepattanóit.

A második félidőben elkövettünk egy-két óriási hibát, pl. Salvador Fort Justamente büntetődobás előtt leütögette a labdát a földre, csak a bíró közben a sípjába fújt, úgyhogy a védője azonnal ott termett, és levédekezte.

A második félidő közepén elkezdett a csapat összeszedetten, ritmusra játszani, és így átvették a vezetés, és meg is tudták tartani azt, így három pontos különbséggel zárult a döntő.

Jakab Gergő
légiós a CEVG-ben
Vilanova i la Geltrú

(a képen bal hátul ünnepel :) )

A háromból az első kör véget ért, mindenki játszott mindenkivel. Nézzük meg csapatonként (hátulról előre haladva), mik a tanulságok az eddigi 5 meccs alapján.

MAFC

A MAFC egyelőre nem találja tavalyi formáját. 0 ponttal áll, a második legkevesebb dobott, és a második legtöbb kapott góllal. Nagyobb vereségük talán csak a Szentendre Észak elleni 27:20, a többi mind 2-3 gólos.

De pont ez, ami aggasztó lehet: eddig azt láthattuk, hogy a MAFC pont az ilyen meccseket behúzza rutinból. Mint a tavalyi két elődöntőt, ahol 8-10 perccel a vége előtt még mindkétszer sima vereségre álltak, aztán mégis visszakapaszkodtak, és döntőbe jutottak.

Lehet, hogy ez a rutin-fegyver már a múlté? Lehet, hogy a többi csapat kiismerte őket? Vagy feltámadnak a következő körökre? Lehet, mindenesetre ehhez mind támadásban, mind védekezésben javulniuk kell.

A tudás, a rutin megvan ehhez a csapatban, de az erőnlét már nem biztos: ahhoz be kellene építeniük a fiataljaikat. A jó hír, hogy van kit. A feladat, hogy ez valóban hatékonyan meg is történjék.

1908 SZAC KSE

Egyelőre a SZAC is elmarad attól, ahogyan tavaly menetelt. Emlékezhetünk, hogy az elmúlt szezonban még a Szentendrét is meg tudták verni. Most valahogy még nem állt össze a kép. Különösen a védekezésük nagyvonalú: 103 gólt kaptak, ezzel egyedül ők jutottak 100 fölé ebben az értékben.

Az, hogy sokat is dobnak, nem meglepő: mind fiúban, mind lányban vannak olyan játékosok a csapatban, akik közelről és távolról is veszélyesek tudnak lenni. De sokszor a sok gól nem elég, ha hátul nem koncentrálnak eléggé.

Amiért feltámadást várok a csapattól, az a támadójátékuk. Láthatóan fejlődtek ebben tavaly óta, változatosabb, kreatívabb, amit támadásban játszanak. És el tudom fogadni, hogy amíg ennek az új támadójátéknak a begyakorlására fókuszálnak, átmenetileg kevesebb figyelem jut a védekezésre.

Ha az arányt sikerül helyrebillenteniük, előrébb fognak lépni. És remélem, közben nem fogy el még jobban a kispadjuk. Persze utánpótlásban ők állnak a legjobban, úgyhogy az idő feltétlenül a SZAC-nak dolgozik. Kérdés, hogy az már az idei szezonban meg tud-e mutatkozni.

NTE

Az NTE nagyjából azt hozza, amit tavaly, és amit vártam tőlük. Megbízhatóan, nagyobb meglepetések nélkül teszik a dolgukat, és igyekeznek megnehezíteni az ellenfelek dolgát. Sokszor sikerrel.

Náluk a kulcs a szervezettség és az erőnlét. Amíg bírják szuflával, rendezetten, okosan játszanak, de amikor kezd fogyni az erő, nagyon szét tud esni a játékuk. Ebben segíthetnek a fiatalok, de néha azt érzem, hogy az ő beépítésük még nem sikerült eléggé, jobban kihasználhatnák pl. Balogh Renátó magasságát, Forgács Dániel átlátó-képességét.

Lány soruk mindenesetre továbbra is erős: több csapat ellen is eredményes fegyver lehet a sok rutinos, fürge, gólerős lány. Ha képesek lesznek a játékukat folyamatosan összeszedetten tartani, akkor jó eséllyel pályáznak egy helyre a rájátszásban. Ha nem, akkor bajban lesznek a várhatóan feltámadó SZAC-cal vívott párharcban.

Óbuda Maximus

A csapat, ahol időnként egy komplett válogatott négyest kell pótolni: Nagy Andrea, Varga Judit, Montvai Csaba és Turchányi Bálint is sérült per pillanat. Nem könnyű helyzet, de a Maximusnál jól halad a fiatalok beépítése, a rutinos játékosok jól segítik kevésbé tapasztalt társaikat. És így, együtt a csapat sokkal jobb szezont fut, mint tavaly.

Két dolog van, amiben még fejlődhetnének: a higgadtság és a koncentráció. Hajlamosak elizgulni, elrohanni a maccseik egyes részeit, és ilyenkor látványosan sok rossz megoldást láthatunk tőlük. A jobb koncentráció pedig a helyzetkihasználás javításához elengedhetetlen. Luxus annyi könnyű helyzetet elpuskázni, amennyit a Maximus egyes meccsein kihagyott.

Nem aggódom értük: van utánpótlásuk, és van a klubban és az edzői stábban ambíció, a csapatban pedig elég tudás a fejlődéshez, így az a tippem, hogy tartani fogják rájátszást érő helyüket a továbbiakban is.

Nagykenguruk

A szezon eddig meglepetés csapata a számomra. Új edzővel, némiképp megváltozott játékrendben, és (bocs, hogy ezt mondom, de muszáj...) Kenguruktól szokatlan higgadtsággal, ugyanakkor harcosan, keményen játszanak. És mindez az eredményekben is megmutatkozik.

A csapatban jó arányban vannak rutinos játékosok és fürge fiatalok, és idén a Kenguru-lányok is sokkal megbízhatóbban hozzák magukat. Ráadásul jól megtalálták az új lányok helyét és szerepét a csapatban.

Kicsit paradox a helyzetük: Tasnádi Sára Hollandiába szerződésével nagyot léptek a jövőjük építése felé (mert Tasi nyilván hihetetlen mennyiségű új tapasztalattal, tudással fog visszatérni), de az idei szezonban, amikor lenne esélyük elcsípni a Szentendrét, nagyon hiányzik a játéka. Így csak az egyik oldalra tudnak igazi lány gólzsákot felküldeni, Dölles Anna személyében.

Ami viszont szintén újdonság, és pozitív, az a klub imidzs tudatos építése. Ez vonatkozik a mezekre, a meccs utáni közös levezetésre. Nem tudom, így van-e, de számomra mindez azt sugallja, hogy a csapat most sokkal inkább együtt van, mint az elmúlt szezonban.

Szentendre Észak

A látszat csal. Ha valaki ránéz a tabellára, és azt látja, hogy a Szentendre megint pontveszteség nélkül vezeti a bajnokságot, azt hiheti, hogy semmi sem változott. Pedig nem ez a helyzet. Sokkal inkább pengeélen táncol ez a veretlenség, mint korábban (tudom, tavaly a SZAC legyőzte őket egyszer). Nem érzem azt a dominanciát, különösen lányban, ami korábban jellemezte a játékukat. És azért az állvány alól is hiányzik Benkovics Dávid tekintélyt parancsoló alakja.

Talán most, hogy Szuromi Márta a műtéte után újra formába lendül, helyreáll a „világ rendje”. Meglátjuk. Nem lesz könnyű dolguk, megkockáztatom, 1-2 vereség is vár rájuk az alapszakaszban.

Persze a rájátszás nem lesz gond: pont az jelzi a Szentendre erejét, hogy mindig meg tud újulni, és mindig van, aki átveszi a stafétabotot, ha valaki (ilyen vagy olyan okból) kiesik a góldobó gépezetből. És ne feledjük, hogy a rutin és a tapasztalat velük van. Úgyhogy a bajnok, ha esetleg meggyengült is, még mindig nagyon erős. Kíváncsi vagyok, lesz-e, aki idén igazi párbajra tudja hívni őket.

Egyetértesz? Máshogy látod? Írd le itt, a kommentekben!

Jelen sorozatunk arról szól, hol áll most a magyar korfball, és merrefelé érdemes indulnunk ahhoz, hogy előre lépjünk.

Pénzügyeink

Ma a magyar korfballban nincs elég pénz. És ahogy a helyzet kinéz, ez csak egyre rosszabb lesz. 

Pont ezért, el kell jutnunk a „nincs elég pénzünk” állapotából a „tudatosan használjuk az értékeinket arra, hogy pénzt csináljunk”-ig. Mert nem hiszem, hogy a közeljövőben bárki is több pénzt akarna adni majd nekünk. Sőt, arra számítok, hogy az állami támogatás csökkenni fog (ha összegében nem is feltétlenül, reálértékben szinte bizonyosan). Az adórendszer változásai pedig az 1%-okból befolyó pénz mennyiségét nyirbálják meg.

Hogy mondja a jópofa közhely? Ha az élet citrommal kínál, csinálj belőle limonádét! És add el más, szomjas vándoroknak – ezt már én teszem hozzá.

Persze a pénzcsináláshoz ismernünk kell értékeinket, fejleszteni azokat a területeket, amelyek még nem (elég) értékesek, és kiaknázni azokat, amelyek már értéket hordoznak. És kellenek emberek, akik nem félnek üzleti szemmel is átgondolni a folyamatokat. Először magunkat kell becsülnünk ahhoz, hogy utána mások is ezt tegyék, és megbecsülésüket pl. szponzori támogatás vagy médiafelület formájában kifejezzék.

Ezért örülök, hogy új elnökünk komoly üzleti háttértapasztalattal rendelkezik. Ha valaki, akkor ő képes lehet arra, hogy felpezsdítse ilyen téren a magyar korfballt. Nagyon drukkolok az újfajta szemlélet térnyerésének.

Még mielőtt bárki félreértene: ezzel nem azt mondom, hogy a pénzteremtés legyen a központi motivációnk. A pénz nem lehet öncél. A pénz eszköz. De ha nincs eszközünk, akkor baromi nehéz lesz elérnünk a céljainkat. Úgyhogy okos, megfontolt és etikus módon mégiscsak el kell kezdenünk pénzt teremteni, hogy abból finanszírozni tudjunk olyan dolgokat, mint pl. az utánpótlásunk fejlesztése, a válogatottak utaztatása, vagy edzők támogatása a TF-képzés elvégzésében.

Mert, és ez az utolsó szempontom, van egy olyan szabály (hogy még egy közhellyel éljek), hogy a pénz oda megy, ahol nincs egyedül. Vagyis egy szponzor könnyebben odaáll a Szövetség mögé, ha azt látja, hogy vannak saját bevételek, és nem csak az ő pénzéből akarunk költeni. Úgyhogy egy átgondolt bevétel-teremtési stratégia kialakítása emeli az értékünket a szponzori piacon is.

Jelen sorozatunk arról szól, hol áll most a magyar korfball, és merrefelé érdemes indulnunk ahhoz, hogy előre lépjünk. Egyszersmind visszatérünk a méhkashoz. Merthogy a sorozat eddigi posztjai sok érzelmet, sok vitát kavartak. Most újra belenyúlunk. Már úgyis mindegy... :)

Út az elismertséghez

Ahhoz, hogy a korfball elfoglalja méltó helyét a hazai sport ökoszisztémában, be kell jutnunk azon helyszínekre, ahol a komolyságot osztják. Mert a magyar sport, tetszik, nem tetszik, így működik.

Az egyik ilyen helyszín a TF. Nem elég csapatként jelen lennünk: egyrészt, a jelenleginél eredményesebb csapatként kellene öregbítenünk a korfball hírnevét az egyetemen belül, másfelől be kell kerülnünk a TF edzőképzési rendszerébe. Ez véleményem szerint elkerülhetetlen lépés: enélkül sokkal nehezebb lesz előre lépnünk és fejlesztenünk edzőinket, vagy a korfballba belekóstoló testnevelőket.

Ezzel egyidejűleg be kell kerülnünk a Diákolipia versenyrendszerébe. Először nyilvánvalóan csak a legalsó lépcsőre, de mihamarabb el kell kezdenünk megmászni ezt a piramist is.

A versenytársaink ugyanis már ott vannak, és innentől a testnevelők őket választják. Kispályás floorball és lábtoll-labda, meg egy csomó másik Diákolimpia már van. Elengedhetetlen, hogy legyen korfball is, különben az iskolák érthető okokból a lábtoll-labdát és a kispályás floorballt fogják választani (félre ne érts, semmi bajom ezzel a két sporttal, sőt: épp most állítottam őket követendő példaként magunk elé).

Ha erre megyünk, változtatnunk kell pár bevált gyakorlaton, ami macerás. Más korosztályok a versenyeken, új ellenfelek, más követelmények az edzők és a csapatok felé, és persze az elkerülhetetlen anyagi kérdések. Mert nem olcsó pl. egy edzőképzés. De ha nem lépjük meg ezeket a fájó intézkedéseket, akkor nem jutunk el oda, ahová mindannyian vágyunk: a népszerű, sikeres, eredményes magyar korfballhoz.