Iratkozz fel
Friss kommentek
Archívum
Linkek


magyar bajnokság címkével ellátott posztok 

3 kör - jó vagy rossz?
Írta: NagyBandor 2012. márc. 6. 10:10

Szerzőnk ismét eszmecserére invitál mindenkit, aki szeret gondolkodni a magyar korfball helyzetén és a továbblépés irányain. Csak most nincs saját véleménye.

A bajnoki beosztást nézegetve tettem fel magamnak azt a kérdést, jó-e a három körös lebonyolítás az NB1-ben, vagyis az a rendszer, hogy a 6 csapat 3-szor játszik egymással. Azért merült fel bennem a gondolat, mert gyanúsan hasonló párosítások jönnek szembe hétről hétre, és nem tudom, ez milyen hatással van a játékosokra, az edzőkre, a csapatokra, a meccsek hangulatára.

Kiélezettebbek ettől a küzdelmek? Több tere van a taktikai finomságoknak? Vagy éppen unalmasabb az egész, hiszen mindig ugyanazok ellen kell pályára lépni?

A hóhelyzet miatt elmaradt forduló különösen kiélezte a helyzetet, hiszen így például a NagyKenguruk és az Óbuda Maximus 10 napon belül kétszer is megmérkőzik egymással. Van értelme a dupla csatának? Vagy felesleges dupla teher?

A kérdés tehát az, hogy belülről milyenek a tapasztalataid. Mit gondolsz a lebonyolításról szakmailag, emberileg? Jót tesz, vagy rontja a bajnokság élvezhetőségét? Izgalmasabbá tesz, vagy unalomba fullaszt?
Írd meg a kommentek között, hogy a jövő évi bajnokság tervezésekor figyelembe lehessen venni az idei tapasztalatokat.

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Totógyilkos forduló után
Írta: NagyBandor 2012. márc. 5. 21:02

Az alábbi táblázatban összefoglaltam, mit tippeltek a kommentelők, és mit tippelt a Korfball Bennfentes az egyes mérkőzésekkel kapcsolatban. 


Tippelő >
Meccs
    v

Hivatalos végeredmény

MárkÓ

Fikusz

Korfball
Bennfentes

találati arány

Óbuda Maximus :
1908 SZAC KSE

13:19

18:16

2-es

19:19

33%

Szentendre Észak :
MAFC

27:18

25:20

1-es

31:22

100%

NagyKenguruk :
NTE

13:13

17:16

2-es

19:17

0%

MAFC :
1908 SZAC KSE

25:18

18:21

2-es

19:23

0%

Szentendre Észak : Óbuda Maximus

14:18

25:20

1-es

24:18

0%

Eredmény:

 

20%

40%

20%

 

(a tippek között dőlttel jelöltem a téves előrejelzéseket)

Érdekességek:

Az 5 meccsből három volt, amelyet minden tippelő ugyanúgy tett meg, de ebből csak egy alakult a tippelők elvárásainak megfelelően (Szentendre Észak - MAFC).

Három olyan meccs volt, ahol mindhárom tippelő mellé lőtt. Totógyilkos forduló volt, az egyszer biztos...

Téged továbbra is arra bíztatlak, tedd próbára jóslási tudományod a következő fordulóban.

(A képet innét, a remek Fűzővel kifelé! blogról loptam.)


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Tippek, megint
Írta: NagyBandor 2012. márc. 3. 0:07

Ha már múltkor olyan jól bejött, tippelünk szorgosan tovább. Megint izgalmas hétvége elébe nézünk.

Nem, az U13 fordulóra nem merek tippelni, mert az még a felnőttekénél is kiszámíthatatlanabb. Úgyhogy jöjjenek csupán az NB1-es meccsek:

Óbuda Maximus - 1908 SZAC KSE
Az Óbuda hét közben fontos csatát nyert a NagyKenguruk ellen. A sérültjeik lassan visszatérnek és formába lendülnek, egyre zökkenőmentesebb a csapatjáték. A SZAC ellenben idén meglehetősen kiszámíthatatlan. Hol simán veri a NagyKengurukat, hol simán kikap az NTE-től. Ha tippelhetek, a higgadtabb csapat fog nyerni. Vagy még inkább, a kevésbé ideges... Már csak azért is, mert 2 gólnál nem lesz több a különbség.
Korfball Bennfentes tipp: 19:19, X. Jól látod, nem tudok dönteni...

Szentendre Észak - MAFC
Nincs kérdés. A Szentendrét nem zavarja a hátulvédés, a MAFC meg nem tudja lábbal követni ezt a fajta játékot. És nem is itt kell vitézkedniük, lesz még egy fontosabb meccsük. Viszont, már csak a közös történelem miatt is, odateszik magukat.
Korfball Bennfentes tipp: 31:22, 1-es.

Nagykenguruk - NTE
Az utóbbi fordulók eredményei alapján elvileg sima NTE győzelem lenne logikus. De meglepetés-szagot érzek. Ha Anna és Zsolesz egyszerre pályán lesz, és Kacsának is kijön a lépés, szoros meccsen nyerhetnek a Kenguruk. Rájuk férne. Persze ehhez a stabil NTE-nek is lesz pár szava.
Korfball Bennfentes tipp: 19:17, 1-es.

MAFC - 1908 SZAC KSE
A SZAC nem engedheti feljebb a MAFC-ot, a MAFC viszont nem szakadhat le a többiekről. Érdekes meccs lesz. Kérdés, kinek mennyi ereje marad a második meccsre, és hogy mennyire tudnak koncentrálni a csapatok. A zászló azért a SZAC-nak áll.
Korfball Bennfentes tipp: 19:23, 2-es.

Szentendre Észak - Óbuda Maximus
A Szentendrének elég volt egy vereség. Ha mindenki bevethető lesz, akkor erőt akarnak majd demonstrálni a feltörekvő Maximus ellen. Kérdés, hogy ez mennyire sikerül. Az Óbuda ellenben még nincs készen arra, hogy bajnokot verjen. De nem is most szeretnék úgy igazándiból megráncigálni a kissé alvó oroszlán bajuszát. Ellenben jelezni fogják, hogy számolni kell velük.
Korfball Bennfentes tipp: 24:18, 1-es.

Szerinted?

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Újabb izgalmas hétvége előtt
Írta: NagyBandor 2012. febr. 21. 19:20

A múltkori kudarc nem szegi kedvünket, újra próbálkozunk a tippeléssel. Abban a reményben, hátha a kommentelőknek is kedve kerekedik játszani egyet.

 

NagyKenguruk - 1908 SZAC KSE
A NagyKenguruk két hete nagyon maguk alatt voltak, a SZAC ellenben összeérni látszik. Ha hosszabb lenne a kispadja, meg ha a fiatalok nem lennének hajlamosak túlizgulni egyes meccseket, azt mondanám, jelen helyzetben sima 2-es. De ehhez a Kenguruknak is lesz pár szava, pláne, ha visszatér Zsolesz.
Korfball Bennfentes tipp: 17:19, 2-es.

MAFC - Óbuda Maximus
A MAFC a múlt hétvégén meglepően simán verte az NTE-t, majd papírforma-vereséget szenvedett a Szentendrétől. A Maximust viszont idén még nem láttuk, mert az elmaradt fordulóban kellett volna pályára lépniük. Izgalmas, szoros meccset várok, ahol az dönthet, hogy az óbudaiak ifjonti lendülete nem csap-e át káoszba.
Korfball Bennfentes tipp: 18:19, 2-es.

1908 SZAC KSE – NTE
Az NTE kiszámíthatatlan, hol bajnokot vernek, hol simán kikapnak a MAFC-tól. Kérdés, most melyik arcukat mutatják majd. A másik oldalon pedig az okoz bizonytalanságot, hogy mennyi erő és koncentráció marad a második mérkőzésre.
Korfball Bennfentes tipp: 19:21, 2-es.

Nagykenguruk - Szentendre Észak
Egyszer már megjártam azzal, hogy egy meccsre azt írtam, az lehet a legsimább. Most mégis ezt teszem (de drukkolok, hogy ne legyen igazam!). Ha a Szentendréből mindenki harcra kész lesz, nyernek.
Korfball Bennfentes tipp: 16:27, 2-es.

Óbuda Maximus - NTE
Elméletben az Óbudának áll a zászló, pláne, hogy felépült Montvai Csaba, és mert a második meccsre az NTE vélhetően kevésbé bírja majd szuflával.
Korfball Bennfentes tipp: 15:13, 1-es.

Tippelsz?

(Az első 3 tippelőt, aki a kommentek között beazonosíthatóan vállalja a tippjét, Túro Rudival jutalmazzuk!)

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Sosemvolt korfball statisztikákat gyűjtünk. Segítesz?
Írta: NagyBandor 2012. jan. 31. 14:23

A hétvégi magyar bajnoki mérkőzéseken a Korfball Bennfentes olyan statisztikai adatokat gyűjt, amit legjobb tudomásom szerint még soha senki nem gyűjtött és nem elemzett. Ha van kedved, segíthetsz.

Mennyit fut Dzsudzsák Balázs egy BL-meccsen? Hányszor ugrik fel fejelni Vanczák Vili? Milyen százalékkal passzol Dárdai Pál? Adatok, amelyeket elvileg tudhatunk, mivel a futballban nagyon fejlett (kamerás) elemzőrendszerek működnek, s elemzik a mérkőzéseket, a játékosokat. A legismertebb ezek közül talán a Castrol EDGE programja, ahol több jellemző alapján elemzik és értékelik a játékosokat.

Andrés Iniesta "hőtérképe" egy MU elleni meccsről

Na, valami hasonlót csinál majd a Korfball Bennfentes, csak fapados megoldással, a most hétvégi magyar bajnoki fordulón. Olyan elemzést szeretnénk letenni az egyes meccsek után az asztalra, amelyből kiderül, mennyit fut mondjuk Dölles Anna az Óbuda elleni meccsen, vagy hányszor ugrik fel ugyanezen a meccsen a lepattanóért Balpataki Gábor. És így tovább.

(A megnevezettek csak példaként szerepelnek itt, minden esetben rá fogunk kérdezni az egyes játékosoknál, hogy hozzájárulnak-e az adatgyűjtéshez és az adatok későbbi publikálásához).

Első nekifutásból csak pár, korábban még soha nem mért adatot fogunk gyűjteni. Annyira nem mért, hogy még a korfball guru, Ben Crum sem ismeri őket. Megkérdeztem.

Hogy ezt minél széleskörűbben tehessük, önkéntes segítőket keresünk. Olyanok jelentkezését várjuk, akik tudnak hozni egy laptopot és egy egeret a fordulóra, és szívesen bevállalják, hogy egy (két, három, bármennyi) meccsen egy adott játékost figyelik, és a teljesítményüket mérik. A dolog bazi egyszerű, csak egy egeret kell húzogatni papíron, és időnként klikkelni a bal gombbal, tehát nem bonyolult táblázatok töltögetéséről, vagy egyéb lehetetlen dolgokról van szó.

A segítőinket egyrészt fel fogjuk tüntetni a készülő cikkben, másfelől elemzett meccsenként egy óriás Túró Rudival (lásd fent...) is megköszönjük a munkájukat.

Érdekel a dolog? Segítesz? Írd meg a kommentekben!

 

Címkék: elemzés, magyar bajnokság, statisztika
Kommentek: 4 komment

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

NB1 visszatekintő: ősz
Írta: NagyBandor 2011. dec. 22. 8:48

A háromból az első kör véget ért, mindenki játszott mindenkivel. Nézzük meg csapatonként (hátulról előre haladva), mik a tanulságok az eddigi 5 meccs alapján.


MAFC

A MAFC egyelőre nem találja tavalyi formáját. 0 ponttal áll, a második legkevesebb dobott, és a második legtöbb kapott góllal. Nagyobb vereségük talán csak a Szentendre Észak elleni 27:20, a többi mind 2-3 gólos.

De pont ez, ami aggasztó lehet: eddig azt láthattuk, hogy a MAFC pont az ilyen meccseket behúzza rutinból. Mint a tavalyi két elődöntőt, ahol 8-10 perccel a vége előtt még mindkétszer sima vereségre álltak, aztán mégis visszakapaszkodtak, és döntőbe jutottak.

Lehet, hogy ez a rutin-fegyver már a múlté? Lehet, hogy a többi csapat kiismerte őket? Vagy feltámadnak a következő körökre? Lehet, mindenesetre ehhez mind támadásban, mind védekezésben javulniuk kell.

A tudás, a rutin megvan ehhez a csapatban, de az erőnlét már nem biztos: ahhoz be kellene építeniük a fiataljaikat. A jó hír, hogy van kit. A feladat, hogy ez valóban hatékonyan meg is történjék.

 

1908 SZAC KSE

Egyelőre a SZAC is elmarad attól, ahogyan tavaly menetelt. Emlékezhetünk, hogy az elmúlt szezonban még a Szentendrét is meg tudták verni. Most valahogy még nem állt össze a kép. Különösen a védekezésük nagyvonalú: 103 gólt kaptak, ezzel egyedül ők jutottak 100 fölé ebben az értékben.

Az, hogy sokat is dobnak, nem meglepő: mind fiúban, mind lányban vannak olyan játékosok a csapatban, akik közelről és távolról is veszélyesek tudnak lenni. De sokszor a sok gól nem elég, ha hátul nem koncentrálnak eléggé.

Amiért feltámadást várok a csapattól, az a támadójátékuk. Láthatóan fejlődtek ebben tavaly óta, változatosabb, kreatívabb, amit támadásban játszanak. És el tudom fogadni, hogy amíg ennek az új támadójátéknak a begyakorlására fókuszálnak, átmenetileg kevesebb figyelem jut a védekezésre.

Ha az arányt sikerül helyrebillenteniük, előrébb fognak lépni. És remélem, közben nem fogy el még jobban a kispadjuk. Persze utánpótlásban ők állnak a legjobban, úgyhogy az idő feltétlenül a SZAC-nak dolgozik. Kérdés, hogy az már az idei szezonban meg tud-e mutatkozni.

 

NTE

Az NTE nagyjából azt hozza, amit tavaly, és amit vártam tőlük. Megbízhatóan, nagyobb meglepetések nélkül teszik a dolgukat, és igyekeznek megnehezíteni az ellenfelek dolgát. Sokszor sikerrel.

Náluk a kulcs a szervezettség és az erőnlét. Amíg bírják szuflával, rendezetten, okosan játszanak, de amikor kezd fogyni az erő, nagyon szét tud esni a játékuk. Ebben segíthetnek a fiatalok, de néha azt érzem, hogy az ő beépítésük még nem sikerült eléggé, jobban kihasználhatnák pl. Balogh Renátó magasságát, Forgács Dániel átlátó-képességét.

Lány soruk mindenesetre továbbra is erős: több csapat ellen is eredményes fegyver lehet a sok rutinos, fürge, gólerős lány. Ha képesek lesznek a játékukat folyamatosan összeszedetten tartani, akkor jó eséllyel pályáznak egy helyre a rájátszásban. Ha nem, akkor bajban lesznek a várhatóan feltámadó SZAC-cal vívott párharcban.

 

Óbuda Maximus

A csapat, ahol időnként egy komplett válogatott négyest kell pótolni: Nagy Andrea, Varga Judit, Montvai Csaba és Turchányi Bálint is sérült per pillanat. Nem könnyű helyzet, de a Maximusnál jól halad a fiatalok beépítése, a rutinos játékosok jól segítik kevésbé tapasztalt társaikat. És így, együtt a csapat sokkal jobb szezont fut, mint tavaly.

Két dolog van, amiben még fejlődhetnének: a higgadtság és a koncentráció. Hajlamosak elizgulni, elrohanni a maccseik egyes részeit, és ilyenkor látványosan sok rossz megoldást láthatunk tőlük. A jobb koncentráció pedig a helyzetkihasználás javításához elengedhetetlen. Luxus annyi könnyű helyzetet elpuskázni, amennyit a Maximus egyes meccsein kihagyott.

Nem aggódom értük: van utánpótlásuk, és van a klubban és az edzői stábban ambíció, a csapatban pedig elég tudás a fejlődéshez, így az a tippem, hogy tartani fogják rájátszást érő helyüket a továbbiakban is.

 

Nagykenguruk

A szezon eddig meglepetés csapata a számomra. Új edzővel, némiképp megváltozott játékrendben, és (bocs, hogy ezt mondom, de muszáj...) Kenguruktól szokatlan higgadtsággal, ugyanakkor harcosan, keményen játszanak. És mindez az eredményekben is megmutatkozik.

A csapatban jó arányban vannak rutinos játékosok és fürge fiatalok, és idén a Kenguru-lányok is sokkal megbízhatóbban hozzák magukat. Ráadásul jól megtalálták az új lányok helyét és szerepét a csapatban.

Kicsit paradox a helyzetük: Tasnádi Sára Hollandiába szerződésével nagyot léptek a jövőjük építése felé (mert Tasi nyilván hihetetlen mennyiségű új tapasztalattal, tudással fog visszatérni), de az idei szezonban, amikor lenne esélyük elcsípni a Szentendrét, nagyon hiányzik a játéka. Így csak az egyik oldalra tudnak igazi lány gólzsákot felküldeni, Dölles Anna személyében.

Ami viszont szintén újdonság, és pozitív, az a klub imidzs tudatos építése. Ez vonatkozik a mezekre, a meccs utáni közös levezetésre. Nem tudom, így van-e, de számomra mindez azt sugallja, hogy a csapat most sokkal inkább együtt van, mint az elmúlt szezonban.

 

Szentendre Észak

A látszat csal. Ha valaki ránéz a tabellára, és azt látja, hogy a Szentendre megint pontveszteség nélkül vezeti a bajnokságot, azt hiheti, hogy semmi sem változott. Pedig nem ez a helyzet. Sokkal inkább pengeélen táncol ez a veretlenség, mint korábban (tudom, tavaly a SZAC legyőzte őket egyszer). Nem érzem azt a dominanciát, különösen lányban, ami korábban jellemezte a játékukat. És azért az állvány alól is hiányzik Benkovics Dávid tekintélyt parancsoló alakja.

Talán most, hogy Szuromi Márta a műtéte után újra formába lendül, helyreáll a „világ rendje”. Meglátjuk. Nem lesz könnyű dolguk, megkockáztatom, 1-2 vereség is vár rájuk az alapszakaszban.

Persze a rájátszás nem lesz gond: pont az jelzi a Szentendre erejét, hogy mindig meg tud újulni, és mindig van, aki átveszi a stafétabotot, ha valaki (ilyen vagy olyan okból) kiesik a góldobó gépezetből. És ne feledjük, hogy a rutin és a tapasztalat velük van. Úgyhogy a bajnok, ha esetleg meggyengült is, még mindig nagyon erős. Kíváncsi vagyok, lesz-e, aki idén igazi párbajra tudja hívni őket.


Egyetértesz? Máshogy látod? Írd le itt, a kommentekben!

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Tudósítás: MAFC - 1908 SZAC KSE
Írta: NagyBandor 2011. dec. 12. 12:02

Az elmúlt szezon legérdekesebb két mérkőzése mindenképp a SZAC és a MAFC elődöntőbeli csatája volt. Kíváncsiak voltunk, most, az új szezonban mit hoz első alapszakaszbeli mérkőzésük. Mivel a bajnokság rajtjánál mindkét csapat kissé „beragadt”, külön izgalmat adott a meccsnek az, hogy a győztes egyúttal lehetőséget kapott az élbolyhoz való felzárkózásra, míg a vesztes leszakadt a mezőnytől.

Szár sportcsarnokában, este 7 órakor kezdődött a mérkőzés, amelyre mindkét csapat erős csapattal érkezett, bár feltűnő volt a SZAC rövid kispadja. A felek az alábbi kezdőcsapatokat küldték pályára: SZAC támadó: Kőszegvári Ágnes – Vaszkó Diána – Beöthy Álmos – Sneider Tamás, védő: Deák Anita – Vaszkó Bianka – Dörfi György – Essig Róbert. MAFC támadó Kovácshegyi Nóra – Bacsa Szilvia – Pogány András – Hőke Márton, védő Kovácshegyi Eszter – Vaszócsik Vilja – Le Minh Duc – Pafféri Balázs. A mérkőzés játékvezetője Erdei Attila volt.

A mérkőzés elejét kis közjáték zavarta meg: Vaszkó Dia orra vérezni kezdett, így pár perc várakozás után indulhatott útjára a labda, és mivel Dia orra lassan gyógyult, a SZAC három emberrel kezdett támadni.

Az első perceket kemény védekezés jellemezte, így az első gól a harmadik percben esett – az immár meggyógyult Dia dobta középtávolról.  E periódusban támadásban mindkét csapat jól szedte a lepattanókat, de a dobások általában kimaradtak. A MAFC érezhetően nem tudott mit kezdeni a SZAC kemény, nyomásos védekezésével. Ám Kovácshegyi Nóra rutinja büntetőhöz juttatta a MAFC-ot, amit Hőke Márton higgadtan értékesített. 1:1. Több, mindkét oldalon eladott labda után az elmúlt év férfi játékosa, Essig Róbert dobott szép távolit (így a tavalyi év mindkét legjobbja betalált, hiszen Vaszkó Dia volt a másik díjazott), majd egy ziccert. 1:3 a 9. percben. Beöthy Álmos ziccerből talált be – kezdett nőni a különbség, de Pogány András egy szabaddobásból közelebb hozta a MAFC-ot. 2:4.

Az első negyedóra végéhez továbbra is 2:4-es állásnál érkeztek a csapatok, ez főleg a feltűnően sok egy vagy nulla dobásos támadásnak volt köszönhető.

Essig Róbert büntetőt harcolt ki, amit Dörfi György értékesített. 2:5 a 16. percben, majd büntető a túloldalon is, ezt Pafféri Balázs pakolta be a korfba. 3:5. A SZAC nyomásos védekezése sok esetben csírájában folytotta el a MAFC támadásait, ellenben a másik oldalon sikeresek voltak a távoli dobások. Beöthy Álmos is középtávolról szerzett szép gólt. Így a 18. percben, 3:6-nál jött az első MAFC-os időkérés. Ez után a MAFC továbbra is a 2-2-t játszotta, amiből Hőke Márton futhatott ziccert, majd kapott büntetőt. Be is dobta, 4:6. Kezdtek magasabb fokra hágni az érzelmek, ami érthető volt: izgalmas, hajtós, pörgős meccset láttunk.

Kovácshegyi Eszter a rá jellemző nyugalommal rámolt be egy távolit – máris csak 1 gól volt a különbség. A 23. percben jártunk ekkor. Le Minh Duc kezében benne volt az egyenlítés, de középtávoli kísérlete kipördült a korfból. A másik oldalon az aktívan játszó Deák Anita harcolt ki büntetőt, amely azonban kimaradt, csakúgy, mint utána az ismétlések.

A SZAC játéka láthatóan más volt, mint a MAFC-é. Ugyan ők is gyakran 2-2-ből indultak, de akkor is sokszor ellenkező nemű játékosokkal építették ki a pozíciókat, és emellett többször ki is nyitották a 2-2-t, így többször volt megfigyelhető a játékukban a 3-1 felállás. Egy ilyen megoldás után az állvány alól kilépő Dörfi György dobta a SZAC 7. gólját is. Nagyon szép, kreatív találat volt. Vaszkó Bia kisebb sérülése után (szerencsére gyorsan meggyógyult) a MAFC jöhetett, de a dobások kimaradtak, sőt, néha a játékosok nem értették meg egymást a pályán, így eladtak pár labdát. Beöthy Álmos újra betalált távolról (szép dobás volt), ezzel 5:8-ra módosítva az állást. A MAFC továbbra is inkább zicerre játszott, de ezt a gyorslábú SZAC-osok levédekezték. A félidő végén tehát marad az 5:8 az eredményjelzőn.

A szünetben érdekes volt megfigyelni a két csapat közötti különbséget, már ami a taktika átbeszélését illette. A SZAC-nál mindenki az edzőt, Hack Barnát figyelte, így centrális információ-átadás valósult meg:

Ezzel szemben a MAFC-nál inkább a lineáris elrendezés volt megfigyelhető. Ez nyilvánvalóan a két csapat eltérő hátteréből, életkorából, rutinjából fakad.

Szünet után mindkét csapat cserélt: a MAFC-nál Kovácshegyi Nóra helyett Pogány Krisztina folytatta, a SZAC-nál Sneider Tamás helyett Kelemen Dávid lépett pályára.

Beöthy Álmos rögtön góllal indított – 5:9, de Pafféri Balázs távolról válaszolt, majd jött egy lejárt támadóidős SZAC támadás, egy MAFC csere (Le Minh Duc - Somogyi Gergő) és egy szép Vaszócsik Vilja gól távolról, így 3 perc után 7:9 állt az eredményjelzőn. Pörgősen kezdődött a második játékrész, ez volt a mérkőzés leglátványosabb 3 perce.

Megint jött egy shot clock a SZAC-nál, majd Kovácshegyi Eszter ütközött egy támadóval, ezért az ápolás rövid idejére megpihentek a csapatok (szerencsére nem volt komoly a sérülés). Az újraindítás után a tempó maradt, de a dobások pontatlanabbá váltak, így a gólok gyakorisága csökkent. Végül Pogány Kriszta törte meg a gólcsendet a 8. percben. 8:9. Időt kért a SZAC.

Bacsa Szilvia harcolt ki büntetőt, amelyet Hőke ismét bedobott, majd a másik oldalon Essig Róbert, aztán Dörfi György csinálta meg a tökéletes helyzetet, de a dobás a végén mindkétszer kimaradt. Így maradt a 9:9 a 12. percben. A MAFC is elügyetlenkedett egy helyzetet, majd jött a csere: Vaszócsik Vilját Esek Katalin váltotta. Egy lejárt támadóidős MAFC támadás után a SZAC is, a MAFC is többször eladta a labdát – a meccs ezen részében inkább az izgalom dominált, semmint a látványos megoldások vagy a tudatos építkezés.

Az utolsó negyedórába lépve még mindig semmi nem dőlt el. A SZAC újabb büntetőt rontott, de Dörfi György hibáját Essig Róbert egy szép (és fontos) távolival egyből kijavította. 9:10. Jött az újabb MAFC időkérés, majd Kovácshegyi Eszter rutin-ziccere. 10:10, és Hőke Márton közelről befordulós, furfangos gólja. A mérkőzésen először (és mint kiderült, utoljára) vezetett a MAFC (11:10), de Beöthy Álmos büntetőből azonnal egyenlített. Fontos momentum volt.

10 perccel a vége előtt még mindig bármi lehetséges volt. A nézőtéren többen tippversenybe kezdtünk, de csak abban tudtunk megegyezni, hogy a győztes sem jut 15 gól fölé. Eközben Essig Róbert újabb mutatós távolival segítette csapatát. Előny a SZAC-nál. És még ez sem volt elég Essig-nek: újabb megindulása után a lepasszból Dörfit hozta kihagyhatatlan helyzetbe. 11:13.

Jött az újabb MAFC csere: Hőke Márton helyén Pham Hoang Nam folytatta. Beöthy Álmos újra távolról volt eredményes, míg Pogány András közeli gólját fedettnek fújták. Ezt követően a jól mozgó Pham Hoang Nam harcolt ki büntetőt, amit Pogány András értékesített – 12:14, de már csak fél perc maradt a mérkőzésből. Ezt a SZAC okosan csaknem végig támadta, így a MAFC-nak már csak egy közeli dobásra maradt ideje, de az kimaradt. Így alakult ki a 12:14-es végeredmény (a mérkőzés jegyzőkönyvét itt találod).

A MAFC túl sok közeli helyzetet és ziccert hibázott, túl sok labdát eladott, és (főleg az első játékrészben) túl kevés akciógólt (összesen 6) szerzett, ami megbosszulta magát egy ilyen kiélezett, kevés gólos mérkőzésen. A SZAC kreatívabb játékot mutatott, és kulcsemberei (főleg a fiúk) jobban hozták magukat, ami két fontos pontot ért a csapatnak. Összefoglalva, a meccs idén is, ahogy tavaly, jó választás volt: két eltérő stílusú játékot játszó csapat küzdött meg egymással a pályán egy pörgős, hibáktól sem mentes, de összességében érdekes, majdnem azt mondanám, élvezetes meccsen.

A SZAC-nál a meccs embere véleményem szerint Essig Róbert volt, aki mind támadásban, mind védekezésben nagyot játszott. Mellette Beöthy Álmost érdemes még kiemelni. A MAFC-nál Kovácshegyi Esztert és Pogány Andrást választottam, előbbi okosan irányította az oldalát és fontos gólokat szerzett, míg az utóbbi nagyot védekezett, rutinosan értékesítette helyzeteit és sok lepattanót szerzett.

 

(Ha van kedved hasonló tudósításokkal szórakoztatni a blog olvasóit, írj bátran, kirakjuk!).

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!