A holland bajnoki döntő előtt az Ahoy! Arénában Jan-Sjouke van den Bos, a holland válogatott szövetségi kapitánya és segítője, Gert-Jan Kraaijeveld mutatta be a Korfbal League 2011/12-es szezonjával kapcsolatos statisztikai adatokat.

A 2011/12-es szezonban összesen 4156 gól született, szemben az egy évvel korábbi 4214-gyel. A gólok 15,95%-a volt büntető (2010/11: 16,82%), 6,3 %-a szabaddobás (6,7%), 15,01% közeli dobás (14,14%), 7,48% ziccergól (8,94%), míg 55,25% távoli dobás (53,37%).

Az adatokból látszik, hogy folytatódott a távoli dobások térnyerése, és a ziccerek háttérbe szorulása. A végül bajnoki címet szerzett csapat, a KZ/Hiltex  például meccsenként átlagosan 24,55 gólt szerzett, amelyek közül 12,85 gól távolról, 2,00 gól ziccerből, 4,45 közeli dobásból, 1,80 szabaddobásból, míg 3,45 gól büntetőből esett.

Ha a dinamikus helyzetből (távoli dobás, közeli dobás és ziccer) szerzett gólokat és a statikus helyzetből született találatokat (szabaddobás, büntető) hasonlítjuk össze, azt látjuk, hogy 2011/12-ben a gólok 77,74%-a dinamikus helyzetből született (2010/11: 76,46%), és 22,26% (23,54%) esett statikus helyzet után.

A dinamikus helyzetből született góloknál a dobószázalék, dobásfajták szerint, így alakult: távoli dobás 2011/12-ben 15,14% (2010/11: 14,94%), ziccerdobás 36,80% (39,44%), közeli dobás 28,06% (28,41%).

A statikus helyzetből született góloknál a vonatkozó adatok: a szabaddobások esetében az eredményességi arány a 2011/12-es szezonban 34,70% (33,20%), míg a büntetőknél 87,70% (90,60%).

Ami a lepattanókat illeti, a 2011/12-es szezonban összesen 11388 lepattanó volt (egy évvel korábban 11572), amelyet a csapatok 69,53%-os hatékonysággal szedtek le (69,79%).

Ezek az adatok is alátámasztják, hogy Hollandiában a korfball egyre inkább dinamikus, távoli dobásokra építő játékká fejlődik, ahol mind kevesebb a szerepe az állvány közvetlen környezetéből szerzett góloknak. Az állvány környezetét a modern korfballt játszó csapatok, amennyire lehet, "üresen" hagyják, hogy a szedésre specializált játékosok minél zavartalanabbul visszaszedhessék a lepattanókat. Erre mutat az a trend is, hogy a hagyományos, állvány előtti, 2-4 m-en belüli asszisztálás szerepe is csökkenőben van, mind több a külső, dinamikus asszisztensből érkező passz.

Jan-Sjouke rajza a döntőbe jutott két csapat eltérő játékstílusáról

Ideje, hogy a magyar korfball is felüljön erre a trendre. Felejtsük el az ódivatú ziccerezést, a zsebkendőnyi területre beszorított embereket és a dzsungel-korfballt. Az a múlt. A jövő abban áll, ha a csapat minden játékosa első szándékból távoli gólok szerzésére törekszik, és természetesen képes is ilyen gólok szerzésére. Az edzőinknek erre kell felkészíteniük a fiatal játékosokat célirányos mozgáskoordinációs, egyensúlyi és funkcionális erőnléti feladatok révén. Máskülönben reménytelenül beragadunk a korfball múltjába.

A ziccerfutás a korfball egyik méltatlanul túlértékelt akciója. Tipikus megjelenési helye a top-korfballtól lemaradt országok, csapatok mérkőzései. Sajnos Magyarországon is túl sokat látni belőle.

Ha megkérdezel egy kezdő korfballost, hogyan tud a legbiztosabban gólt szerezni, szinte biztos, hogy a ziccerfutást fogja említeni. És igaza lesz: kezdőknél a ziccerfutás remekül működik, két okból: először is, kezdőként a távoli dobás technikáját megtanulni nehézkesebb, mint a ziccerdobásét, másrészt tapasztalatlan védők ellen viszonylag könnyű ziccert futni.

Pont ezért hiba erre edzeni a gyerekeket. Hozzászoknak ahhoz, hogy könnyű gólokat szereznek, ezért elhanyagolják a távoli dobások gyakorlását. És nem is lesznek motiváltak arra, hogy távolról dobáljanak, hiszen ott magasabb a hiba aránya. Minek küzdjenek, ha egy egyszerű ziccerrel tuti a gól?

A baj akkor kezdődik, ha (kicsit később) a védők is elkezdenek fejlődni. A ziccerfutást levédekezni ugyanis nem nehéz. Legalább is, jóval könnyebb, mint a távoli dobásokat. Ilyenkor jön el az a pont, amikor a játékosok zavarba jönnek: nem működik, ami eddig remekül ment. És, mivel eddig túl sokat gyakorolták a ziccereket, és túl keveset a távoli dobásokat, az eredményességük csökken, ami sokszor a kedvüket is szegheti.

Ezért mondom azt, hogy a kezdő játékosok edzésénél felejtsük el a ziccerfutást. Túl sok időt töltünk vele, véleményem szerint feleslegesen. Az alatt az idő alatt ugyanis taníthatnánk hasznosabb, hosszú távon jobban kifizetődő dolgokat. Olyanokat, mint az egyensúlyi gyakorlatok, a test-koordinációs feladatok, a funkcionális erősítő gyakorlatok vagy a játék olvasására való képesség. Magasabb szinten ezekre nagyobb szükség van, mint a ziccerfutásokra.

A ziccerfutás túlértékelésére jellemző példa, amit Kees Rodenburg, a holland top-edző szokott mesélni edzői képzéseken: amikor a nyolcvanas évek végén átvette egy top-csapat edzői posztját, átböngészte a statisztikákat, és azt látta, hogy a ziccerdobások hatékonysága 30% körül van. Egyből felcsillant a szeme, hogy ha ezen javít, akkor a csapata rögvest eredményesebbé válik. Össze is rakott egy fél éves programot, amely (persze más területek mellett) erőteljesen fókuszált a ziccerdobások hatékonyságának javítására. Meg is lett az eredménye: fél év kemény munkával sikerült 37%-osra javítani az arányt. Hogy mondják? Sok hűhó semmiért?

A holland Korfbal League statisztikái is ezt támasztják alá (mármint azt, hogy magas szinten a ziccerfutás jelentősége jóval alacsonyabb): a most véget ért szezonban a 70 mérkőzésen a csapatok összesen 598 alkalommal (azaz a két csapat meccsenként összesen 9-szer) próbálkoztak ziccerfutással, amelyekből 221 gólt szereztek (37% hatékonyság). Ez meccsenként és csapatonként kevesebb mint 2 gól. Ez kb. megfelel a szabaddobásból szerzett gólok számának (190), és eltörpül a távoli, illetve közeli dobásokból szerzett találatok mennyisége (1678 és 462) mellett (a részletes adatokat lásd itt). 

Félre ne érts: nem száműzni szeretném a ziccerfutást a korfballból (na jó, majdnem...), csak azt szeretném elérni, hogy idehaza ne ez legyen az első dolog, amit a játékosainknak oktatunk. Mert sajnos jelen pillanatban a hazai bajnokságokban, főként a fiataloknál, túlságosan a ziccerdobásokra fókuszálunk. Ezért is örömteli, hogy vannak edzők, akik egyes meccseken kifejezetten arra kérik a játékosaikat, hogy ne ziccerre játsszanak.

Szerintem, a ziccerfutásra kihegyezett korfball az kb. olyan, mint az autóversenyzésben a Trabant. Megy is, hangja is van és tuningolhatod is, de egy szinten túl hosszú távú eredményt ne várj tőle, főleg nemzetközi szinten.

Márpedig, azt gondolom, nekünk, edzőknek, nem lehet elég az, ha itthoni mércével versenyképes játékosokat nevelünk: a nemzetközi eredményesség kell legyen a mérce.

Érdekes statisztikákat sikerült gyűjtenünk a hazai korfball bajnokság mai mérkőzésein: azt néztük, egy korfball meccsen mennyit fut, ugrik egy játékos, és mennyi V-futást hajt végre.

A kérdés azért érdekes, mert sok sportban ismertek efféle statisztikák, de korfballban még Hollandiából sem sikerült adatokat szereznünk. Pedig ott mindenre van statisztika. Érdekes, hogy ezt eddig nem nézték; persze, amilyen praktikusak, lehet, hogy azért nem, mert nem tartják esszenciális adatnak. Amiben részben igazuk is van: nem az a lényeg, mennyit futsz, hanem hogy milyen eredményes tudsz lenni általa.

A magyar korfballt ismerő hollandok sokszor amúgy is azt mondják (pl. Bram itt): túl sokat futunk, gyakran feleslegesen. Szerintük jobb, ha a labda tesz meg gyorsan nagy távolságokat: a játékosoknak pont elég az az egy lépés, amellyel el tudnak szakadni az emberüktől a dobás előtt.

Akárhogy is, mi most megmértük ezeket az adatokat. Böngészd őket kedvedre. És külön köszönjük a 8 játéksonak, aki vállalta, hogy nevét adja a mérésekhez.

A mérést szerepek szerint végeztük: igyekeztünk elsődlegesen szedő (medve), elsődlegesen asszisztens (farkas) és elsődlegesen támadó (tigris, párduc) szerepű játékosokat is vizsgálni (a megnevezések Ben Crum holland korfball guru tipológiájából származnak).

A mérésre egy saját kialakítású szoftvert használtunk, amely az egér mozgatásából következtet a megtett távolságra. Fontos, hogy csak a funkcionális mozgást mértük, tehát azt, amikor a játékos harcban volt a labdáért. A nem aktív térfélen történt mozgásokat nem vizsgáltuk, és ugyanígy nem szerepel az adatok között a térfél-cserék során megtett távolság sem.

A mérések során kontrolláltuk a mérés pontosságát is: külső megfigyelő vizsgálta, hogy a mérést végző személy pontosan követi-e a kiszemelt játékos mozgását. Ennek alapján megállapítottuk, hogy a mért adatok a valós értéktől legfeljebb 10%-kal térnek el.

Nézzük az eredményeket:

Tigrisek, párducok

Ebben a szerepkörben a játékos elsődleges feladata a gólszerzés, ezért sokat mozog a pálya állványtól távolabbi területén. Ilyen szerepű játékosból négyet vizsgáltunk, három lányt és egy fiút. Az ő eredményeik (nemek szerint, névsorban):

Bácskai Barbara (TFSE, a MAFC-i elleni mérkőzésen)
Megtett távolság, első félidő / második félidő: 1308 m / 1249 m
Felugrások száma, első félidő / második félidő: 17 / 17
V-futások száma, első félidő / második félidő: 7 / 6

Dölles Anna (NagyKenguruk, az NTE elleni mérkőzésen)
Megtett távolság, első félidő / második félidő: 1400 m / 1153 m
Felugrások száma, első félidő / második félidő: 20 / 16
V-futások száma, első félidő / második félidő: 3 / 5

Vaszkó Diána (1908 SZAC KSE, a Szentendre Észak elleni mérkőzésen)
Megtett távolság, első félidő / második félidő: 1397 m / 1262 m
Felugrások száma, első félidő / második félidő: 9 / 7
V-futások száma, első félidő / második félidő: 4 / 1

Somogyi Gergő (MAFC-i, a TF elleni mérkőzésen)
Megtett távolság, első félidő / második félidő: 1095 m / 1156 m
Felugrások száma, első félidő / második félidő: 19 / 17
V-futások száma, első félidő / második félidő: 9 / 12

Medvék

Ebben a szerepkörben a játékos elsődleges feladata a lepattanók megszerzése, ezért sokat mozog az állvány közelében, ahol a labdáért harcol. Ilyen szerepű játékosból kettőt vizsgáltunk, mindketten fiúk. Az ő eredményeik:

Dzsida Tamás (Szentendre Észak, az 1908 SZAC KSE elleni mérkőzésen)
Megtett távolság, első félidő / második félidő: 1071 m / 984 m
Felugrások száma, első félidő / második félidő: 33 / 30
V-futások száma, első félidő / második félidő: 2 / 11

Elekes Tamás (NTE, a NagyKenguruk elleni mérkőzés, itt csak a második félidőt tudtuk mérni)

Megtett távolság: 978 m
Felugrások száma: 30
V-futások száma: 2

Farkasok

Ebben a szerepkörben a játékos elsődleges feladata az, hogy megfelelő helyezkedés révén olyan pozícióba jusson, ahonnét passzaival dobóhelyzetben tudja hozni társait. Ilyen szerepű játékosból kettőt vizsgáltunk, mindketten lányok. Az ő eredményeik:

Ihm Anna (NagyKenguruk, a MAFC elleni mérkőzésen)
Megtett távolság, első félidő / második félidő: 1007 m / 870 m
Felugrások száma, első félidő / második félidő: 3 / 3
V-futások száma, első félidő / második félidő: 1 / 1

Paffériné Kovácshegyi Nóra (MAFC, a NagyKenguruk elleni mérkőzésen)
Megtett távolság, első félidő / második félidő: 703 m / 976 m
Felugrások száma, első félidő / második félidő: 4 / 7
V-futások száma, első félidő / második félidő: 1 / 0

A hétvégi magyar bajnoki mérkőzéseken a Korfball Bennfentes olyan statisztikai adatokat gyűjt, amit legjobb tudomásom szerint még soha senki nem gyűjtött és nem elemzett. Ha van kedved, segíthetsz.

Mennyit fut Dzsudzsák Balázs egy BL-meccsen? Hányszor ugrik fel fejelni Vanczák Vili? Milyen százalékkal passzol Dárdai Pál? Adatok, amelyeket elvileg tudhatunk, mivel a futballban nagyon fejlett (kamerás) elemzőrendszerek működnek, s elemzik a mérkőzéseket, a játékosokat. A legismertebb ezek közül talán a Castrol EDGE programja, ahol több jellemző alapján elemzik és értékelik a játékosokat.

Andrés Iniesta "hőtérképe" egy MU elleni meccsről

Na, valami hasonlót csinál majd a Korfball Bennfentes, csak fapados megoldással, a most hétvégi magyar bajnoki fordulón. Olyan elemzést szeretnénk letenni az egyes meccsek után az asztalra, amelyből kiderül, mennyit fut mondjuk Dölles Anna az Óbuda elleni meccsen, vagy hányszor ugrik fel ugyanezen a meccsen a lepattanóért Balpataki Gábor. És így tovább.

(A megnevezettek csak példaként szerepelnek itt, minden esetben rá fogunk kérdezni az egyes játékosoknál, hogy hozzájárulnak-e az adatgyűjtéshez és az adatok későbbi publikálásához).

Első nekifutásból csak pár, korábban még soha nem mért adatot fogunk gyűjteni. Annyira nem mért, hogy még a korfball guru, Ben Crum sem ismeri őket. Megkérdeztem.

Hogy ezt minél széleskörűbben tehessük, önkéntes segítőket keresünk. Olyanok jelentkezését várjuk, akik tudnak hozni egy laptopot és egy egeret a fordulóra, és szívesen bevállalják, hogy egy (két, három, bármennyi) meccsen egy adott játékost figyelik, és a teljesítményüket mérik. A dolog bazi egyszerű, csak egy egeret kell húzogatni papíron, és időnként klikkelni a bal gombbal, tehát nem bonyolult táblázatok töltögetéséről, vagy egyéb lehetetlen dolgokról van szó.

A segítőinket egyrészt fel fogjuk tüntetni a készülő cikkben, másfelől elemzett meccsenként egy óriás Túró Rudival (lásd fent...) is megköszönjük a munkájukat.

Érdekel a dolog? Segítesz? Írd meg a kommentekben!

Az idei bajnoki szezon mérkőzéseit elemezve próbáljuk kideríteni, mitől annyira domináns a holland korfball a belgával szemben.

Tajvan példája is mutatja, hogy a sikeres korfball csapat felépítéséhez sokkal több kell, mint pusztán edzések tucatjai. Nyilván, a megfelelő edzés alap, de erre az alapra számos olyan plusz épül rá, amely a végén eldönti, melyik csapat nyer meg egy adott mérkőzést.

Ha harcról van szó (mint itt, balra az oroszlánoknál), akkor az egyik ilyen plusz a játékosok rutinja. Rutint szerezni pedig kiélezett mérkőzéseken lehet. Ilyen szempontból a holland top bajnokság sokkal jobb iskola, mint a belga.

Ha az idei eddigi fordulókat vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a Korfbal League eddigi fordulóiban (5 meccs / forduló) a végeredményekben látható különbségeket összeadva az alábbi értékeket kapjuk:

1. forduló – 18.
2. forduló – 17.
3. forduló – 15.
4. forduló – 33.
(a 4. fordulóban ráadásul bejött egy extrém eredmény, a PKC – DOC’46 35:17).

Ha a legextrémebb mérkőzést is beszámítjuk, úgy az átlagos különbség a végeredményben 4,15 gól, de a legextrémebb mérkőzést kihagyva máris csak 3,4.

Ezzel szemben a belga bajnokság, a Topkorfbal League eddig 5 fordulójában az alábbi értékeket kaptuk, ha összeadtuk a végeredményekben látható különbséget (4 mérkőzés / forduló):

1. forduló – 13.
2. forduló – 29.
3. forduló – 31.
4. fodruló – 20.
5. forduló – 17.
(és ne feledjük, itt fordulónként eggyel kevesebb mérkőzésről beszélünk.)

Ha minden mérkőzést beszámítunk, úgy az átlagos különbség 5,5 gól, míg a legextrémebb eredményt (Riviera – Boeckenberg 12:29) 4,9-es differenciát kapunk. Vagyis a különbség mindkét esetben mintegy másfél gól. Ami ezen a szinten nem kevés.

Ráadásul a két liga táblázatára pillantva az is látszik, hogy Hollandiában jóval nagyobb a versengés, kiszámíthatatlanabb a bajnokság. Az 1. és a 9. helyezett 3 ponton belül van, és még a 9. helyezettnek is (amely csapat egyébként a bajnoki cím védője!) csak -1 a gólkülönbsége. Ezzel szemben Belgiumban már a 6. helyezett is reménytelenül messze van az elsőtől (8 pont), pedig még csak 5 forduló zajlott le a bajnokságból.

Összefoglalva azt látjuk tehát, hogy a holland top korfball merítési bázisa sokkal szélesebb. Ami izgalmasabb bajnokságot, kiszámíthatatlanabb mérkőzéseket eredményez, ezáltal hozzájárulva a holland korfball sokkal magasabb fokú versenyképességéhez.

(Van kedve valakinek végigszámolni a magyar NB1 -vagy más első osztályú korfball bajnokság- meccseit e szempontból?)

B.Ádám végigszámolta a magyar NB1 legutóbbi három idényét is, íme: