A korfball a világ egyik legtisztább, legsportszerűbb sportja. Néha talán már túlságosan is sportszerű. Provokatív cikk, csak gyakorló korfballosoknak. 

Ismerős helyzet? Támadásban vagytok a korfball pályán, megkapod a labdát, végre esélyed is lesz, hogy helyzetbe kerülj... de a védőd elesik. Te pedig megvárod, hogy felálljon, újra elfoglalja a védő pozíciót. És kezded elölről a szenvedést, hogy újra helyzetbe kerülhess.

Amikor elkezdtem korfballozni, és először megláttam mindezt (vagyis hogy a támadó megáll, és nem használja ki azt a helyzetet, hogy a védője elesett), nem értettem. A kézilabdából jöttem. Ott nincs kegyelem. Ha a védő hibázik, ki kell használni a hibát, és gólt kell szerezni belőle.

Aztán megszerettem: milyen nemes, hogy nem használjuk ki a védő hibáját, hagyjuk, hogy visszaálljon, hogy azután megküzdhessünk vele, mint férfi a férfival. Vagy lány a lánnyal.

Mostanában megint kezdem nem érteni. És azt hiszem, a korfball is abba az irányba változik, hogy ne álljunk meg. A támadóidő nem veszi figyelembe a gesztust, tehát magával szúr ki az, aki megáll. Ezért is van, hogy a holland bajnokságban eszük ágában sincs megállni a játékosoknak. Bedobják a gólt, és csak utána nézik meg, mi lett a védőjükkel.

De más sportokban sem ismerős ez a hozzáállás. Vicces jelenet lenne, ha Messi (vagy C. Ronaldo, hogy mindkét oldal jelen legyen) először csomót kötne a védője lábára a kiismerhetetlen cseleivel, aki így földre huppanna, majd gólhelyzetben megállna, és megvárná, amíg a védő újra elfoglalja a pozícióját. Szerintem elég sokan néznének kerekre nyílt szemekkel.

Vagy mint amikor a fenti videón Michael Jordan bedobta a győztes kosarat az NBA döntőben a Utah Jazz ellen, miközben szegény Russel, a védője épp félig a padlón hevert. Szerintem jól tette (pedig a Utah-nak szurkoltam annó).

A hiba mindig is a sport része volt. És az elesés általában hiba miatt következik be. A korfballban ráadásul egy gólnak kisebb a jelentősége, mint pl. futballban vagy vízilabdában, ezért nincs akkora jelentősége sem az így szerzett előnynek. Ha pedig például sérülés miatt esne el a játékos, azért van a pályán a játékvezető, hogy ezt észrevegye, és megállítsa a játékot.

De nem is az a lényeg, kinek van igaza, és hogy meg kell-e állni ilyen esetben. Hanem, hogy megállapodjunk az egyértelműen követendő viselkedésmódban. Most zavarodottság van. A tegnapi Óbuda Maximus – NagyKenguruk meccsen is parázs vita (nevezzük így, eufemisztikusan) alakult ki abból, hogy Dölles Anna befordult, és eleső védője mellett bedobta a labdát a korfba. Volt, aki szerint jól tette, mások szerint nem.

Állapodjunk meg, hogy mi ilyenkor a teendő. Személy szerint egyetértek Annával, de nem ez a lényeg. Hanem hogy legyen megállapodás. Mert elég csúnya jelenet, amikor a pályán kiabálva kezdünk vitatkozni azon, ért-e ez így, vagy hogy fair volt-e a gól. Ugyanis, ha ezt tesszük, akkor pont az a fair play szalad messzire a pálya környékéről, amelynek szellemében számon kérjük a góldobót.

Éppen ezért az a javaslatom, hogy a kommentekben írd le, te mit gondolsz az esetről (nem a tegnapiról, hanem úgy általában), utána pedig a Szövetség bocsásson ki egy állásfoglalást (mondjuk többségi vélemény alapján), hogy ér-e ilyenkor gólt dobni, vagy nem. Nyilván, ezt szabályba foglalni nem lehet, tehát az így szerzett gól mindenképpen számítani fog, de legalább a játékosoknak tiszta lesz, mi az elvárás. Mert most csak a bizonytalanság biztos.

Úgyhogy légy bátor, és írd meg, mit gondolsz minderről. Találjuk ki, hogyan korfballozzunk itt, Magyarországon.

A Korfbal Challenge-en új szabályokat tesztelt a KNKV. Most ezekre vetünk egy kritikus pillantást.

1. 25 perc tiszta játékidő

Az eddigi 30 perces félidőt (amelyből az első 25 perc futó órával, az utolsó 5 perc tiszta játékidővel zajlott) 25 perc tiszta játékidőre cserélték, vagyis minden játékmegszakításnál megállt az óra. A dolog nagy különbséget nem okozott (eddig átlagosan 24 percet játszottak a Korfbal League-es csapatok a 30 perc alatt), ugyanakkor egyszerűsítette a szabályokat: immár nem volt különbség az első 25 perc futó órája és az utolsó 5 perc tiszta játékideje között.

Kíváncsiságból lemértem, a PKC/Hagero és a Diamonds meccsén a 25 perc tiszta játékidő 32 és fél perc alatt futott le (bár azon a meccsen extrán kevés játékmegszakítás akadt), ami nagyjából megegyezik az eddigi értékkel. Így az új szabály gyakorlatilag nem hozott érzékelhető változást a játékban, ugyanakkor egyszerűsítette a nézők dolgát. Pozitív.

2. Rolling substitution

Az eddigi végleges csere helyett lehetőség volt a lecserélt játékosok visszacserélésére (tényleg, hogy mondják magyarul, hogy rolling substitution?). Egy csapat összesen 6 alkalommal cserélhetett, és nem volt megkötés a nemek arányában, sem pedig az oldalakban (vagyis egy lecserélt játékos másik oldalra is visszamehetett).

Az új szabály nagyobb taktikai játéklehetőséget ad az edzők kezébe, hiszen lehetőségük nyílt arra, hogy valamely játékosukat pihentessék meccs közben, vagy akár átvigyék az egyik oldalról a másikra. Ezzel volt, amikor éltek (ha jól emlékszem, a Fortuna vitte át egy fiúját a másik oldalra, illetve a PKC-nál Suzanne Struik sérülése után Nadhie den Dunnen zsilipelt át a túloldalra, hogy legyen ott is góldobó lány), és volt, amikor nem, pedig lett volna értelme (a TOP egyik oldala látványosan szenvedett, nem tudott gólt szerezni, és már csak 5 perc volt a meccsből, miközben 2 góllal voltak lemaradva. Én megkockáztattam volna, hogy a védő négyesből Celeste Split-et áthozom, hátha dob 2 gólt).

Túl nagy hatása nem volt a szabálynak, ugyanakkor az edzésmunkát befolyásolhatja: érdemes lehet edzésen más felállásokat is gyakorolni, nem csak a bevett összeállításokat, hiszen jöhet olyan pillanat, amikor egyes játékosok másik oldalra kerülnek, mint ahol játszani szoktak. Ez különösen azon csapatoknál lehet fontos, ahol a két oldal más taktikát játszik.

Mivel jómagam támogatom az olyan szabályváltoztatásokat, amelyek növelik az edzők befolyását a mérkőzésre, ezt a szabályt is pozitívnak látom. És a hatos korlát is jónak tűnik: így azért az edzőknek meg kell fontolniuk, mikor nyúlnak az új eszközhöz, nem lehet ide-oda pakolni egyes játékosokat (azaz továbbra sem válhatnak támadó- vagy védőspecialistává a korfball játékosok).

3. Sárga lap után 10 perc büntetés

Ez a szabály arról szól, hogy ha valaki sárga lapot kap a mérkőzésen, akkor automatikusan le kell cserélni, és 10 percig (tiszta játékidőben mérve) nem állhat vissza.

A szabály a hevesebb vérmérsékletű játékosok megfékezésére szolgál, egyszersmind nagyobb súlyt ad a sárga lapnak. Ugyanakkor a 10 perces büntetés túl sok: nem elég, hogy veszélyes (hiszen lemerevedhet a játékos), de az 50 perc tiszta játékidőnek túl nagy %-a a büntetés. Általános volt a vélemény, hogy 4-5 perc bőven elegendő lenne, azzal is el lehetne érni a kívánt fegyelmező hatást.

Mindenesetre vicces volt, amikor az egyik meccsen Thomas Reijgersberg szövegért sárgát kapott az első félidő kb. 18. percében. Ez azt jelentette, hogy csak a második félidő 3. perce után állhatott vissza, vagyis, a szünet idejét is beleértve, 25 percig nem léphetett pályára. Nem volt mit tenni, komótosan felöltözött, épp hogy csak a büfébe ki nem ment egy italra, majd széles vigyorgások közepette helyet foglalt a kispadon, ahol csapattársai természetesen folyamatosan cukkolták a lap miatt. Valaki még egy cipzárat is javasolt a szájára. Összességében, a csapat inkább poénra vette az esetet, senki nem esett kétségbe, ugyanakkor kívülről nézve ez a 25 perces szünet egyértelműen túlzásnak tűnt, kevesebb is elég lett volna, hogy Thomas értsen a szóból.

Ugyanakkor ez a szabály, kombinálva az előzővel, érdekes lehetőséget rejt magában: mivel a sárga lap utáni büntetés miatt sem jöhet létre olyan helyzet, amikor valamely csapat csak 7 emberrel játszik (pl. mert már kihasználták a 6 cserét, így elvileg nem tudnának felküldeni senkit a sárga lapos versenyző helyett), elszaporodhatnak a taktikai sárga lapok. Ha az edző szeretne még valakit lecserélni, elég szólni neki, hogy küldje el a játékvezetőt melegebb éghajlatra, máris mód nyílik az újabb cserére. Tudom, ez csak elméleti lehetőség, de érdemes végiggondolni, hogy ilyen esetben ez nem nyújt-e túlzott előnyt a fúrmányosabb csapatoknak.

4. LED-es állvány

A 25 másodperces támadóidő-mérő szerkezet az állványon kap helyet, világító led-ek formájában. Minden másodpercben eggyel több led-gyűrű kezd világítani (ráadásul az idő előrehaladását 5 mp-enként eltérő színek is mutatják), így jól látható, mennyi van még a támadóidőből.

Ilyet már láttunk, nem új, és végül nem is használták a Challenge-en. Ahogyan a led-es pályavonalakat, ezt sem tartom nagy újításnak: nem ad sok extrát a játékhoz (parasztvakítás?), ugyanakkor növeli a technikai hibák számát és a felszerelés költségét. Felejtős.

Összefoglalóan, voltak jó ötletek, és voltak olyanok, amelyeken még dolgozni kell ahhoz, hogy be lehessen vezetni őket. Te mit gondolsz az új szabályokról? Írd meg itt, kommentben!

Jelen sorozatunk arról szól, hol áll most a magyar korfball, és merrefelé érdemes indulnunk ahhoz, hogy előre lépjünk.

Céltudatosság, fegyelem

A magyar korfball jelen pillanatban nem áll túl jól céltudatosságban és fegyelmezettségben. Van egy csomó olyan szabályunk, amelyet nem tartunk, és amelyet nem tartatunk be. Ez így egy bukó kombináció (bár jellemző Magyarországra).

Érdemes volna átvizsgálnunk a magunk hozta (és a törvényileg ránk vonatkozó) szabályokat, és ami felesleges/betarthatatlan/betartathatatlan/hülyeség, és egyszersmind kiiktatható, azt ki kell iktatnunk. Ami viszont értelmes és/vagy kötelező, azt be kell tartatnunk mindig, mindenkivel. Nem lehet olyan szabályunk érvényben, amelyet nem tartatunk be. És a Szövetségnek (és minden egyes képviselőjének, dolgozzon bármilyen pozícióban) élen kell járnia a szabályok betartásában. Sportorvosik? Minden meccs előtt legyen ellenőrzés, és legyen szankció. Aki igazán játszani akar, az megcsináltatja (akkor is, ha a rendszer vacakul működik és körülményes). Emberek delegálása a meccseken a zsűribe? Aki nem ad embert, bukja a meccsét. Bizottsági munka? Aki nem dolgozik, ne kapjon jóváírást (persze mérhető, egyértelmű kritériumok alapján döntsük el, mi minősül elegendő, és mi elégtelen munkavégzésnek). És ne dolgozhasson az Elnökségben olyan ember, aki rendszeresen nem jár el a megbeszélésekre, és nem végzi el legalapvetőbb feladatait sem (volt ilyen még nem is olyan régen).

Igen, ez átmeneti lemorzsolódással fog járni. De erre azt mondom, a homokzsákokat ki kell dobálni a léghajóból, ha repülni akarunk vele. És én azokat tekintem célcsoportnak, akik repülni akarnak. Aki azért morzsolódik le, mert nem hajlandó betartani a szabályokat, az morzsolódjon is le.

Igen, ehhez el kell döntenünk, minek tekintjük a korfballt: jópofa hobbynak, szabadidős tevékenységnek, ahol mindenkit várunk, és igyekszünk mindenkit megtartani, vagy komoly sportnak, amely versenyképes más sportokkal és a szórakoztatóipar más termékeivel. Én az utóbbira szavazok. Ráadásul a kettő nem zárja ki egymást. Ha van egy profin működő, magas színvonalú bajnokságunk, akkor az alá sokkal könnyebb beszervezni szabadidős tevékenységeket (mert pl. van mivel eladni a korfballt a nagyközönségnek). Visszafelé szerintem a dolog nem nagyon működik: jópofa lötyögésből nemigen szokott magas színvonalú top sport születni.

És ehhez kell még valami, ami szintén céltudatosság és fegyelem kérdése: brandet kell építenünk a korfballból. Ehhez viszont jelentős újrapolírozás szükséges a jelenlegi imidzsen.

Példának okáért, a Szövetségnek kötelezővé kell tennie az egységes, sportos felszerelés viselését a meccseken, már a korosztályos bajnokságokban is. Nem lehet szedett-vedett mezekben, tréningnadrágban, összevissza pólókban pályára lépni. Akinek nincs meze, nem játszhat. Ilyen egyszerű. Egy pólóról és egy szoknyáról/nadrágról szól a történet, nem többről. Ráadásul a korosztályos csapatok gyakorta használhatják az iskolai mezeiket is. Ha pedig valaki végképp képtelen előteremteni a felszerelés árát, még mindig lehet találni olyan holland/belga klubot, amely tud segíteni egy régebbi garnitúrával. Nincs olyan, hogy nem lehet. Olyan van, hogy nem akarom.

Mert mi van, ha most egy korfball meccsre betéved egy forgatócsoport (tisztelet a kivételnek, nagyon tetszik pl., hogy a SZAC-nál még a zokni is egységes)? Hogy magyarázzuk meg, hogy a kékek (és szürkék) játszanak az elvileg sárgákkal (de a narancs mezes is velük van)? És ha nem forgatócsoport, de testnevelő jön le, vagy egy potenciális szponzor? Nekik mit mondunk, hogy komolyan vegyenek? Nem nevettethetjük ki magunkat úgy, ahogy most néha tesszük.

A curlingben csak úgy indulhatsz versenyen, ha egységes a csapat szerelése, és mindenkin rajta van a szövetségi felvarró. Punktum. Biztos van, aki emiatt távolmarad egyes versenyekről. Aki viszont ott van, az jól mutat, és kiváló vágókép tud lenni a pályán készült interjúkhoz. És érzi, hogy egy közösséghez tartozik, amely ráadásul nem enged be akárkit a tagjai közé.

Hogy mondta Woody Allen? "Sohasem lennék egy olyan klubnak a tagja, amelyik elfogadna engem tagjának". Én meg olyané, amelynek bárki a tagja lehet. Az is, aki nem tartja be a legelemibb, ésszerű (mert okosan megrostált) szabályokat.

(folyt. köv.)