Jelen sorozatunkban a most véget ért 9. korfball világbajnokság csapatait vesszük sorra, helyezéseik szerint, hátulról előre haladva, egy bennfentes szemével.

A szimpatikus kiscsapat

Walesi korfball- ízlelgetni kell még a szóösszetételt. Nem csoda, az első VB-jük volt. Már a kijutásuk sem volt zökkenőmentes. Ha mi, magyarok nem lépünk vissza anyagi okokból, akkor nem jutnak el Kínába. Mégis, végül eljutottak. Mi több, szereztek maguknak holland edzőt is. Ám csodát tenni ő sem tudott. A walesi csapat továbbra sem tud magas színvonalon korfballozni.

De lelkes, szimpatikus és szerethető. Küzdenek (néha a labdával is), hajtanak, nem adják fel. És szerencséjük sincs. Dobásaik többsége kifelé pördül a korfból.

Van pár egész jó játékosuk. Nick Wilkins, Ramzi Barbir, Zoe Rose (már a neve is szép!), Carla Bennett komolyabb bajnokságokban is megállná a helyét. Csak hát jelen pillanatban a korfballhoz 8 ember kell, annyi jó játékos pedig jelenleg nincs Wales-ben. De ez nem zavarja őket. Küzdenek tovább.

A VB-n rendíthetetlenül mentek előre, és bár voltak gyengébb meccseik, a végén elnyerték méltó jutalmukat: győztesként zárták a tornát. Ahogy ennek örülni tudtak, abban benne volt az egész történet: egy kis korfball közösség nagy kalandja a nemzetközi porondon.

Számomra ők voltak az alsóház legszimpatikusabb csapata. Több hasonló gárda kellett volna a VB-re.